A vezetõk egyedi képességei
A vezetők számára már megadott képességekről van szó, de úgy gondoltuk, hogy itt is szerepeltetnünk kell és külön feltüntetni.
Amelia Morgenstern
A saját fájdalmamat át tudom ruházni az ellenségemre, persze azért egy halálközeli élményből nem tudnék visszasétálni, mert azért valamilyen szinten még az is energiámba kerül, hogy használjam a képességemet.
Fájdalomátvitel
Castiel Doyle
Képes információkat megtudni egy tárgy, hely, vagy személy múlt- vagy jövőbéli szerepéről, történetéről azzal, hogy megérinti azt, vagy egyszerűen csak a közelében tartózkodik.
Pszichometria
Képes vagyok elhitetni az ellenféllel bármit, amit csak akarok: felerősíthetem egy félelmét azzal, hogy kivetítem elé egy illúzió segítségével, vagy épp olyan tévképzeteket táplálok a fejébe, amitől teljesen összezavarodik.
Illúziókeltés / Emlékmódosítás
Képes felszínre hozni régi sebeket, visszafordítani gyógyulási folyamatokat és még rontani is azokon.
Anti regeneráció
Szemkontaktus és érintés útján meg tudja állapítani, ki hazudik és ki mond igazat. Ehhez összpontosítás szükséges, illetve a megfelelő kérdések feltétele. Csak egy pillantás, vagy egy érintés miatt még semmi sem derül ki a számára.
Igazságszérum
A beavatottak egyedi szimbólumai
Amikor egy kiválasztott átesik a beavatási szertartáson és ezzel az Ötök Testvériségének teljes értékű tagjává válik, kap egy egyedi szimbólumot. Általában egy állati alakot, de nem kizárt az sem, hogy valaki teljesen mást kap.
Női foglaló:
- Kód:
-
[code]<span class="foglalo">[url=PROFIL_URL]<span class="female">Karakter neve</span> ℘ [i]szimbólum[/i][/url]</span>[/code]
Férfi foglaló:
- Kód:
-
[code]<span class="foglalo">[url=PROFIL_URL]<span class="male">Karakter neve</span> ℘ [i]szimbólum[/i][/url]</span>[/code]