Gondoltam hogy nem az lesz majd vele az utolsó találkozóm, hiszen azon az egyetemen dolgozik (ideiglenesen) ahol én tanulok, szóval esélytelen volt hogy ne fussunk újra egymásba. Elég érdekes esténk volt már ha ezt az egészet nevezhetjük így, hiszen... talán jobb is nem is gondolni arra az estére, hiszen majdnem megöltem őt is, pedig tényleg ártatlan volt. Tévedésem akkor igazolódott be, amikor szabadon engedtem és nem támadt nekem, pedig biztos voltam benne, hogy amint lehetősége lesz majd szépen kitöri a nyakamat vagy éppen kitépi a fogaival, de nem így alakult. Fülembe néha még felcsengett, ahogy megköszönte hogy elengedtem. Mindkettőnknek könnyebb lett volna, ha azon az estén nem akar odasietni a megmentésemre, hiszen lássuk be nem lehet előre tudni mi fog történni vagy ki hogyan reagál, főleg én... de ezt nem tudhatta előre.
Napok teltek el, már kezdtem azt hinni, hogy szándékosan kerül engem és még csak véletlen sem szeretne belém botlani, nem áltatom magam talán... a helyében én sem szeretnék többet még csak véletlen összefutni sem. Elég kiszámíthatatlanul viselkedtem pedig azt hittem már tökéletesen kordában tudom tartani az érzéseimet és már rég megbirkóztam a múlttal, de lehet nem éppen a legjobb taktika erre az érzések elnyomása. Azon az estén mégis valami történt, mintha a sírás segített volna, mintha a könnyek kicsit könnyebbé tették volna ezt az egészet.
Úgy érzem tartozok neki legalább egy bocsánatkéréssel és egy kávéval, ha már whiskey-t nem hozhatok neki, elég fura is lenne. Próbáltam nem feltűnően keresni őt és mikor reggel megpillantottam, akkor tudtam hogy eljött végre a nap, ma végre tudok vele beszélni. Biztosan kellemetlen lesz és gondolom a háta közepére sem kívánja majd az egészet, de tényleg szeretnék tőle elnézést kérni, nem kellett volna azon az estén úgy alakulniuk a dolgoknak és szeretnék minél előbb túlesni ezen, nem vagyok jó a bocsánatkérésben, nem mintha eddig oly sokszor kellett volna.
Bement az egyik előadóban, mivel valamilyen technikai dolgot csinál -legalábbis azt hiszem- az nem csak két perc szokott lenni, így elsiettem gyorsan a büféhez és vettem két latte-t, meglepőmód nagyon finom volt itt a kávé. Amint kifizettem felkaptam őket és elindultam az előadó felé, ahova nemrég még bement. Bepillantva az ablakon megnyugodtam, hogy még ott volt, éppen egy létrán állt és valamibe nagyon belemerült. Csak beléptem az ajtón mielőtt meggondoltam volna magam.
- Szeretnék veled beszélni. - nem is tudom, hogy hogyan kezdjek bele vagy pontosan mit mondjak neki. Válaszát meg sem várva elindultam felé a kávéval, tudom hogy nem éppen a legszebb dolog, de ha még nem is akarja hallani, akkor is szeretnék vele beszélni és ha kell akkor korlátozó bűbájjal le is zárom az előadót. - És gondolom a kávé se lesz majd ellenedre. - rakom le az egyik asztalra tőle nem messze és beülök a padba, talán a sors vicces játéka, de itt lesz majd a következő előadás, amin majd részt kell vennem, de szerencsére csak egy óra múlva fog kezdődni, addig van időnk beszélni.