Vámpír. Ettől a szótól a mai napig borsódzom és feláll a hátamon a szőr, de nem a félelem, ha nem a gyűlölet miatt. Soha nem hittem volna, hogy lesz valaki vagy valami, amit ennyire meg fogok vetni, ám az élet bebizonyította, hogy semmi sem lehetetlen, még pedig a legkegyetlenebb módon.

A mai napig emlékszem arra az estére. Én edzésem voltam, így csak este hét után értem haza a szülői házhoz. Az volt a fura, hogy semmilyen villany nem égett a házban. Ilyenkor még nem szoktak aludni, úgy hogy először arra tippeltem, hogy lehet vásárolni mentek el vagy ilyesmi. Ám, amikor beléptem a nappaliba, megláttam, hogy mind a ketten hatalmas vértócsában feküdnek. Volt ott még valaki, de nem láttam az arcát, illetve marha gyorsan el is tűnt az a személy, mintha ott se lett volna. Később a harapás nyomból derült ki, hogy vámpír volt az a valaki, aki megölte a szüleimet.

Ez után az időszak után gyűlöltem meg a vámpírokat és emiatt lettem vadász. Sorba öltem a vámpírok és ironikus mód, pont az egyik küldetésem lett a végzetem is. Nem haltam meg ugyan, de átváltoztam vámpírrá. Az lettem, amit utálok, gyűlölök, megvetek. Ezért elég sokáig szenvedtem, nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Pontosan tudtam, hogy hogyan lehet megölni egy vámpírt, így magammal is tudtam volna végezni, ám egy idő után megláttam valahol ebben is a jót.

Rá kellett jöjjek, hogy a vámpír erővel sokkal több mindent tudok tenni, mint egykoron emberként. Ráadásul halhatatlan vagyok, nem kell féljek a súlyosabb sérülésektől sem, mert meg tudok gyógyulni anélkül, hogy hetekig, hónapokig kéne szenvedjek. Az pedig, hogy hallottam egy vámpír ölő vírusról csak még jobban megfűszerezte a dolgokat, csak azt sajnáltam, hogy mire fel tudtam kutatni a társaságot, addigra semmi nem maradt belőle. Nem tudtam, hogy eleinte mihez kezdjek, végül szerencse vagy sem, de egy démonnal lepaktáltam, akinek hála meg tudtam szerezni a vírushoz tartozó “receptet”. Utána pedig egyre jobbra fordult a sorsom, létrehoztam az Augustin társaságot, ami olyan vámpírokkal van tele, akik hajlandóak kiírtani a saját fajukat. Persze ettől függetlenül, nem lesz annyira egyszerű, mert nem minden vámpír fog beállni önként, hogy “oh oké, add be a vírust, hadd nyírjam ki a fajomat”.

-Scott, van egy perced? - lép be hirtelen az irodámba Douglas.
Nos, ő igen csak egy érdekes szerzet. Ő saját magától felajánlotta, hogy adjam be neki a vírust, közben a testőröm is lett és soha nem bántott, annak ellenére, hogy én is vámpír vagyok, a vírus pedig dolgozik benne. Még soha nem gondoltam bele úgy igazán, hogy mégis milyen ok miatt csinálja ezt, hiszen neki miért jó ez? Néha észreveszem, hogy talán túlzottan is véd, még Stella-val szemben is, pedig a boszi biztosan nem akar ártani nekem, sőt sokszor megvédett. Úgy hogy elég fura fazonnak tartom. Ám úgy vagyok vele, hogy amíg nem ellenem van, addig csináljon azt, amit akar, nem szólok bele, illetve nem is cselekszem ellene. Viszont, ha csak egy apró jelét is látom annak, hogy el akar árulni, megölöm. Ez igaz a többi tagra is. Nicolette pedig kezdi eléggé kihúzni a gyufát nálam a többszörös támadásaival. Ha így folytatja tovább, akkor kénytelen leszek eggyel kevesebb taggal beérni.
-Igen, miről lenne szó? - nézek rá végül.
-Mindenki visszatért a küldetéséről, de James-t nem kímélték.
-De túléli, nem igaz?
-Igen. - bólint rá.
-Nagyszerű. Menjenek pihenni, rájuk fér. - intek neki, mire bólint egyet és magamra hagy ismét. Nem vagyok annyira kegyetlen velük, amíg végzik a dolgukat. Mint mondtam, amíg nem ellenem vannak, addig nincs gond és megkegyelmezek nekik.