you ran away from hell

Mindig is érdekelt, miért örvend akkora hírnévnek Mystic Falls, halhatatlan éveim alatt egyszer sem jártam ott, nem keltette fel az érdeklődésemet. Nem volt semmi köze a pokolhoz, azon kívül, hogy néhány ott élő lény végül nálunk kötött ki, ezzel táplálva minket és az otthonunkat. Más jelentőséget nem tulajdonítottam neki, viszont Katherine szinte a megszállottja volt, talán nem kifejezetten a városnak, inkább a hasonmásának és a Salvatore fiúknak. Nem értettem, hogyan lehet valaki, aki az egyik leghatalmasabb természetfelettivé vált, ennyire kicsinyes, miért ragaszkodik ennyire görcsösen a bosszúhoz, vagy bármi is hajtotta. Nem érdekelt, nem gyűlöltem vagy vetettem meg, nem is tiltakoztam az ellen, hogy ő vezeti a sötét birodalmat. Sosem érdekelt, kinek a kezében van a hatalom, mi nem a vezető életére esküdtünk fel, nem volt kötelességünk az irányába, a poklot szolgáltuk. Elhivatottnak tartottam magam azzal kapcsolatban, megvédjük az otthonunkat, még azzal sem foglalkoztam túl sokat, miszerint olykor ártatlan lelkek is bekerültek a gyűjteményünkbe, csak így maradhattunk életben, csak így óvhattuk meg a dimenziónkat.  
Mégis kíváncsivá tett a város, legalább egyszer látni akartam, s talán Elenát is meg a Salvatore fivéreket, valami oka csak volt annak, hogy a királynő annyira keresztbe akart tenni nekik. Nem kedveltem túlzottan, ugyanakkor intelligensnek tartottam, olyan valakinek, aki semmit sem csinál ok nélkül, már csak az okait kellett megtudnom. Nem volt különösebb oka a hirtelen jött kíváncsiságomnak, ez legalább újabb indok volt számomra, hogy a felszínre mehessek, s egy újabb halandó várost ismerhessek meg. A következő úti célom természetesen New Orleans volt a fiú miatt, már így is jó pár hete távol maradtam tőle, amit képtelen voltam elviselni tovább.  
Mystic Falls egy egyszerű, szép kisváros volt, nem túl sok lakossal, hangulatos utcákkal, otthonos házikókkal, hívogató udvarokkal és kertekkel, kellemes volt a légkör, ugyanakkor a sok tudatlan halandó között csak úgy hemzsegtek a természetfelettiek.  
A főtér felé vezetett az utam, ahol néhány ember épp a napi teendőit intézte, sietős léptekkel haladtak a céljuk felé, páran pedig csak úgy lézengtek. Egy nőre lettem figyelmes, aki az egyik padon ücsörgött, telefon volt a fülére szorítva. Először csak lassú léptekkel közelítettem meg, mikor egész közel értem, csak akkor éreztem meg azt a jellegzetes illatot. Egy vámpír volt. Mégsem ez keltette fel a figyelmemet, hanem a szavak, pontosabban a név, ami elhagyta a száját. Stefan Salvatore. Nem figyeltem arra, kivel beszél vagy mi a témájuk, a név viszont odavonzott, s mielőtt engedélyt kértem volna tőle, csak úgy lehuppantam mellé a padra, egészen közel hozzá. Ártatlanul pislogtam az irányára, egy gonoszkás mosoly viszont elárult, hogy talán mégsem annyira ártatlan szándékaim vannak.  
- Csak nem tagja vagy te is az Elena Gilbert fanklubnak? - kérdeztem szórakozottan, nem is értettem, honnan jött a hirtelen rosszindulat, amit az irányába éreztem. Tudtam az okát, de nem ők voltak az elsők, így talán egy kissé indokolatlanul voltam ellenséges. Valójában a hasonmással nem volt semmi problémám, a baráti társaságuk viszont egy kicsit bökte a csőrömet.  

◉ 477 words ● az ígért kezdő   ◉