Nem tértem napirendre saját magammal kapcsolatosan. Visszajöttem… a halálból. Igaz ez nem is lenne meglepő, mivel egy párszor már megtörtént velem. Azonban úgy „tértem vissza”, hogy a saját testemben… és még hozzá elszívó boszorkány is lett belőlem? Ismét? Hogy micsoda? Ezt mégis, hogy lehetett összehozni? Eléggé lesokkolt a dolog, Kai-tól és Rhys-től kértem pár napot, amíg ezt az egészet egyáltalán megemésszem… így Mystic Falls-ba mentem és minden este jártam az utcákat, hogy a fejemet szellőztessem. A gondolataim mélyén barangoltam ismételten, miközben két épület közé sétáltam be… fel sem tűnt, hogy egy zsákutca felé tartok. Akkor vettem észre, hogy elfogyott előttem az út, amikor már majdnem nekiütköztem a téglafalnak. – Hoppá! Egy zsákutca. – Néztem körbe és felmértem a terepet. Egy sikátorba tévedtem. – Ez nem jó… – Simítottam meg a falat a kezemmel. Főleg így este… valóban nem egy jó jel… Zsebre tettem mindkettő kezemet, majd megfordultam, hogy folytatni tudjam a sétát, de ami a szemem elé tárult, arra kicsit sem számítottam. – Uraim… szerintem senki sem szeretne balhét! – Ez is csak az én formám… Három idegen jelent meg a semmiből… valószínű, hogy rossz szándék vezérli őket… egyértelmű, hogy belém akarnak kötni. Ráadásul többen vannak, ami rám nézve nem túl jó arány… – Pénzt, vagy életet! – Mordult rám az egyik… Hatalmasra kerekedtek a szemeim, megdöbbentett az egész szituáció, hogy bárki is kirabolna engem? Az idegen hangja eléggé ismerős volt, de a sötétben nem láttam, hogy ki lehet… persze nem is tudtam rajta gondolkodni, mivel a kabátjukból fegyvert formáztak, én pedig egy hirtelen mozdulattal rántottam ki a zsebemből a kezeimet és automatikusan felemeltem. – Szerintem ez egy nagyon rossz ötlet… Hagynunk kellene egymást… az önök, illetve a saját érdekemben. – Válaszoltam… miközben szépen lassan leeresztettem a tagjaimat. Nem tetszett nekik a viselkedésem, és amelyik megszólalt, közelebb jött hozzám… hiába volt ismerős a hangja, csak akkor ismertem meg igazán, amikor már egy méterre állt tőlem. Ő volta az. A démon… A démon, aki végzett velem, mikor Zack testében voltam. – Mondom… Pénzt v… – Az előbbi felszólítása hagyta volna el ismét a száját, azonban nem hagytam. Megragadtam a gallérját és a meglepett nézésemet átváltottam gyilkos tekintetté. – Na, most legyen nagy a pofád! Nem hallom… mit is akartál mondani, te rohadék! – Szinte köptem felé a szavakat. – Csak, hogy tudd… nem sikerült kinyírnod. Itt vagyok! Még élek! – Ráztam meg kissé a fejét. – Valóban? – Elgondolkodott, végül egy mozdulattal kiszabadult a markomból és eltávolodott tőlem. Visszament volna a társaihoz, de sehol sem voltak. Mire észbe kaptam, addigra a két segítője már mögöttem állt. – Mi a franc? – Megragadták mindkét karomat és egy hatásos technikával lefogtak… mozdulni sem tudtam a szorításukból. – Lám… lám… lám! – Közeledett ismételten felém, de már nem olyan gyorsan. – Ha nem tévedek, akkor… Zack Reed? – Karba tett kézzel nézett rám. – Megváltoztál! – Szúrta még oda. – Bingo, Einstein! – Forgattam a szemeimet. – A kutyáid nélkül csak egy senki vagy… már akkor sem voltál képes egyedül harcolni ellenem… ahogy látszik ez mit sem változott! – Állapítottam meg a helyzet alapján. Jobbról és balról is kaptam egy-egy ütést a két démontól. Gondolom zokon vehették a megnevezést. – Arghh… kutyák! – Csak azért is kimondtam még egyszer… ami újabb ütést takart magában… – Rohadékok… – Szaporábban vettem a levegőt. – Befejezted? – Jött a kérdés a „vezértől”. – Most, hogy így újra találkoztunk, akkor lezárom végre azt, amit már rég le kellett volna… – Elővett a zsebéből egy kést. Forgatta, majd a tekintetét rám szegezte. – Ismerős, ugye? – Kérdezte… persze, hogy az volt, mivel azzal szúrt le. – Egy késsel ugyan azt az embert kétszer? Hmm… öröm lesz nézni! – Vett egy nagy levegőt és éppen a szívem felé irányította a kezét. Azonban léptek hangja zavarta meg a cselekedetét. Konkrétan egy centiméterre állt meg a késsel a mellkasomtól. – Valaki jön! – Ebből rájöttem, hogy nem akar szemtanúkat. – Fogjátok szorosan, én megnézem… – Kettőt pislogtam és macska alakra váltott és az erre tévedő felé vette az irányt. – Hé! Mm mmm mmmmm! – Nem tudtam semmit sem mondani, mivel az egyik démon befogta a számat. Csak a jelenetet nézhettem. Egy nő volt az, aki megjelent. A vezér teljes valójában megmutatkozott neki és eléggé fenyegetően lépett fel ellene. Nem hagyhattam, hogy ő is bajba kerüljön… bőven elég volt az, ha velem elbánnak… nem kell még egy ártatlant is bántani. Ráharaptam a démon kezére, amiért kaptam egy pofont. – Ahh… ennél még a nagyanyám is nagyobbat üt! – Vágtam oda, miközben a nőre figyeltem. – A pofám leszakad… neked nem mondták, hogy nem zaklatunk egy hölgyet? – Egy jó húsz méter távolságra voltak tőlünk, így erőteljesebb hangon mondtam… szinte kiabáltam a vezető felé. – Jobban tenné, ha menekülne! – Megszólítom a nőt is, mivel ez lehet az egyetlen esélye, hogy ne kerüljön veszélybe… bár az a lény nem fogja annyiban hagyni… hiába figyelmeztettem. Újabb ütést kapok a gyomromba, amitől térdre rogyok. – Fusson! – Utasítom… és reménykedem benne, hogy hallgat rám…