- Ide nézz, ide nézz! - kiabálja hangosan nagynénjének, aki egy játszótérhez közeli padon ücsörög, teljesen belemerülve laptopja tartalmába. A nő mintha meg sem hallotta volna unokahúga hangját, ám az nem esik kétségbe. - IDENÉZZ!!!! - ordítja, ahogy a torkán kifér, többen is hitetlenkedve, egyesek pedig egyenesen vádlóan fordulnak felé. Vannak, akik odasúgják gyermekeiknek, hogy ilyet nem szabad csinálni, ez neveletlen, illetlen, bla bla bla… Ez aligha érdekli a páros bármelyik tagját.
- Azonnal Drágám, csak még ezt gyorsan befejezem! - kiáltja vissza a nő, tekintetét egyáltalán nem emelve a kisleányra. Amaz újra mély levegőt vesz, hogy ezúttal hangját még a Holdon is remekül hallják, ám az üvöltésig már nem jut el.
- Kár magadra vonnod mások figyelmét Rize - egy teljesen ismeretlen férfi szólítja meg, mire a gyermek a homlokát ráncolja.
- A bácsi honnan tudja a nevemet? - kérdi gyanakvóan.
- Én mindent tudok. Meg fog ölni - drámai csönd ül kettejük közé, majd a férfi vonásaira bosszúság ül ki. - A kölykök olyan buták - mordul fel, mégsem hagyja ott a látszólag erősen elmélkedő lányt. - Egy gonosz kis ördög vagy, akit az angyalok el akarnak pusztítani… - nem jut a mondandója végére.
- Angyalok nem léteznek! - akadékoskodik közbe Alterize, mivel végre olyan területre téved a beszélgetésük, amit képes megérteni.
- De léteznek, és ne merészelj többet a szavamba vágni, mert fellógatlak egy fára - a lány a fenyegetés hatására kicsit összébb húzza magát, ami kétségtelenül elégedett vigyort csal felvilágosítója arcára. - Szóval leküldtek egy Nephielt, aki majd megöl. Azért fog megölni, mert ő így Halhatatlan lesz. De ha te ölöd meg, akkor te nyered el a Halhatatlanságot. Szóval ne gondolkozz ezen sokat, csak végezz vele - szinte parancsba adja.
- Honnan fogom felismerni? - kérdi a gyerek meglepően éles tekintettel.
- Undorítóan kedves lesz mindenkivel, a közeledbe akar majd férkőzni, s téged is minden áron meg akar majd “javítani” - talán folytatná még, de Alterize megint hallatja a hangját.
- Nincs velem az égvilágon semmi baj!!!! - kiabálja, mire újra tekintetek fordulnak feléjük, ám a padon csücsülő nő továbbra sem pillant fel. - Az oviban, és a suliban is állandóan ezt hajtogatják, de minden rendben van velem! - a kislány szinte toporzékol.
- Ez így van - biztosítja a férfi, majd egy aranyérmét nyújt felé. - Egy kis ajándék, hogy ne feledd el, mit kell tenned. Az öröklét elég menő dolog, sokkal jobb, mintha meggyilkolnának, vagy éppen előadnák milyen lelketlen kis szörnyeteg vagy, nemde? - a hangja negédesen barátságos. - Az emberek arra valóak, hogy átverjük és kihasználjuk őket, ezt sose feledd el - Alterize bólint ugyan, de már mióta megkapta, azóta az aranyérmé a teljes figyelme.
- Ebből a Nephielből csak egy van? Bár gondolom nem lehet többször halhatatlanná válni… - semmi válasz, és már az elegáns cipő sincs a látóterében. Meglepve emeli fel a fejét. Szétnézve arra eszmél, hogy a férfi egyszerűen eltűnt. Értetlenül kapkodja a fejét.
- Mit akartál mutatni Drágám? - nagynénje figyel végre.
- Nézz mit kaptam egy bácsitól! - rohan teljes sebességével a nő irányába.

***
Már talán egy órája pörgeti ujjai között az aranyérméjét. Tekintete elrévedő, végre értelmet nyernek annak a férfinak a szavai. Valahol letaglózó. Mágiája van! Alig akarja elhinni, mégis, egészen természetes. Várható volt, hogy különleges. Valaki vadászik rá, hasít bele. Vajon itt van már? Ki lehet az a nephiel, aki halhatatlan lesz, ha megöli őt? Fél. Kezeit ökölbe szorítja, tenyerébe lapul az érme. Pontos mása a nyaka tövében feketélik, akár egy billog. Feláll, közelebb lépdel a tükörhöz, lejjebb vonja blúza nyakát. Látni akarja a mintát, azt a páratlanul szépséges, könyvön pihenő érmét. Bárki is alkotta meg, a végeredmény igazán pompás lett. Kénytelen lesz sálat viselni egészen addig, ameddig meg nem tanulja elrejteni. Persze, büszkén kellene viselnie, ám ez… túlmutat a képességein. Ő sosem volt harcos típus, legalábbis a szó fizikai értelmében. Szavak terén verhetetlen, vagy ha manipulálni kell másokat, viszont a csatákat jobban szereti inkább figyelemmel kísérni. Végre azonban tudja mit kell keresnie. Tudni akarja, mi ez a bőre alatt megbúvó hatalom, s addig nem nyugszik, ameddig fényt nem derít a talányra.

***
A szituáció, amiben van, talán feszengető lenne bárki másnak, Alterize mégis büszke tartással ül a székben, ahol a többi diák megszeppenve várná az ítéletét. Már számtalanszor elmagyarázta annak a nőnek, hogy miért teljesen irreleváns a neki beírt egyes. A dolgozata elképzelhetetlenül jól sikerült, nem érti, mit nem lát be ezen Miss Fletcher.
- Megmondtam Miss Lindworm, hogy az elesettek jogairól, s az irántuk érzett jóindulatról várok fogalmazást. Értelemszerűen értékelhetetlen az az írás, amely azt fejtegeti, miért nem rendelkeznek ilyesmivel. Nem is értem, teljesen hiányzik magából az együttérzés? - kérdi hitetlenkedve, várakozóan. Azt hiszi, a lány majd megváltoztatja a véleményét. Nevetséges.
- Az esszémben mindent kifejtettem, kimondottan részletbemenően - Rize hideg szavai további szemöldökráncolásra késztetik a nőt. Nincs hozzászokva, hogy bárki is így beszéljen vele.
- Az érdemjegye ebben az esetben végleges. Tanuljon némi empátiát, addig ne is várja, hogy átengedjem a tárgyból! - az ítélet véglegesnek tűnik, azonban a nő nem számít a diákjából áradó dühre és gyűlöletre. Visszariad. Rettegés keríti a hatalmába. Az előbb még a pokol megcsillanását látta Alterize íriszeiben, most azonban behunyta őket. A nő értetlenül figyeli, azonban nem ura a testének, az lázasan remeg. Ebből a lányból süt a gonoszság, elgondolkodik rajta, vajon mi tehette ilyenné. Mit csinál most egyáltalán? A semmiből csap le rá a borzalmas fejfájás. Felordít kínjában. Nagy kár, hogy az ajtaja tompítja a hangokat. Talán valaki segíthetne rajta. Így, azonban nem érkezik felmentő sereg. Hisztérikus nevetés hagyja el az ajkait. Rize szemei felnyílnak.
- Remek, mostmár beírhatja az ötöst - az arcáról büszkeség sugárzik. Vár pár percet, de a nő semmi reakciót nem ad a szavaira. - Tanárnő? - szólítja meg, majd feláll, s tétován közelebb lépve a nő elé térdel. Az hirtelen kapja fel a fejét, majd a lány arcába nevet. Tébolyultan. Alterize hátrahőköl. - Mi a franc? - a falig hátrál, azonban a professzor asszony nem tűnik veszélyesnek. Értetlenül figyeli.
- Nos Tanárnő, beírom inkább magamnak az ötöst, láttam, hogy be van jelentkezve - vár pár másodpercet, de nincs tiltakozás. Átmódosítja a jegyét. Immár ötös díszleg a megfelelő helyen. Azoknak, akiket a legjobban utál az évfolyamából, bevés egy-egy karót. Feláll, s megint a nőhöz sétál. - Elrontottam valamit igaz? - hajol közelebb hozzá. - Azt hiszem az emlékek manipulációja sok gyakorlásra szorul. Sajnálom Miss Fletcher, nem akartam magában kárt tenni, pláne nem ekkorát. Hallgathatott volna a jó szóra - megvonja a vállát, aztán ott hagyja a nőt. Úgyis egy arrogáns szemétláda volt, megérdemelte, amit kapott. Immár semmi sem állhat az útjába, hogy ügyvéd legyen.

***
- Bíró úr, milyen felüdítő önnen teázni! - Alterize őszintén lelkesnek tűnik, holott utálja azt az undorító löttyöt, amit a bíró iszik. Mindent a célért.
- Örülök, hogy van olyan ügyvéd, aki nem az esküdtszék titkos tagjainak listáját próbálja kisajtolni belőlem valami csalafinta módon - amaz mosolya jóindulatú. Rize alig képes elfojtani a vigyorát, hogy milyen naiv.
- Isteni ez a tea, kiélvezem minden cseppjét! - kényelmesen hátradől, a szemeit lehunyja. Emléket alkot, majd töröl ki. A folyamat végére a zsebébe lapul az esküdtszék tagjainak a listája. Elbúcsúzik a bírótól, majd sietősen a tettek mezejére lép. Ez a vén bolond sok idejét felemésztette, pedig neki még több ember emlékeibe is bele kell nyúlnia, hogy a védencét mindenképpen felmentsék.

***
Van egy férfi, aki szinte mindenhol ott van. Látta már korábban is megannyiszor, mégis, akkor még nem volt ennyire tenyérbemászó a jelenléte. Komolyan, mintha a nemlétező morális iránytűje lenne. Egy nyavalyás szentfazék! Egy darabig azt kérdezgette magától, hogy mégis mivel érdemelt ki egy hozzá hasonló átkot, mostanra azonban rájött. Ő lesz az. A nephilim. Ismerős félelem hasít belé. Hiszen azt a férfit az angyalok küldték, hogy kiontsa a vérét. Megborzong. Leengedte a védelmét. A férfi már régen végezhetett volna vele. Miért nem tette? Morbid kíváncsiság húzza a lehető legidiótább döntés felé. Győztesen akar kikerülni kettejük párharcából. A másik a közelébe akar férkőzni. Tegye. Ha akar, a barátja is lehet. És az a bolond lesz is. Vajon mire megy ki a játék? Nem hisz benne azonban, hogy ez a tömény jóindulat, amit az a világ felé mutat, valóságos lenne. Mégis, hajlandó rá, hogy “rendes” cselekedeteket hajtson végre ameddig vele van. Mintha legjobb barátok lennének, vagy mi. Persze a színfalak mögött nem hagy fel a “sötét” dolgaival.

xxxxxxxx

- Megtudta… Szükségem lesz az egyik késedre - testőre értetlenül mered rá.
- Alterize, azt sem tudod, hogyan kell normálisan megfogni - amaz aggódik érte. Látja rajta, mennyire fél. - Én majd megvédelek… nem jut a mondat végére, Rize élesen a szavába vág.
- Ezt nekem kell megtennem! - harciasnak látszik, mégha ezzel aligha ejtheti át a másikat, az túl jól ismeri.
- Nem kell neked megölnöd, elég ha kiadod a parancsot az elhallgattatására, azzal már bizonyítod a hűségedet - próbálja meggyőzni a testőre.
- Magam ölöm meg, annál semmi sem jelzi jobban az eltökéltségemet - eszébe sincsen felfedni a valódi indítékat. Nem felejtkezett meg a halhatatlanság ígéretéről. Eltörli az ellenségét, s elnyeri az örökkévalóságot.

***
Pár óra múlva zokogva, remegve ül a még meleg holttest mellett. Megtette. Tényleg megölte. A kés minden kétséget kizárva áll ki a férfi mellkasából. Most eufóriát kellene éreznie, nem? A mellette magasodó cserepes pálma földje azonban a béltartalmától bűzölög. Újabb kísérletet tesz rá, hogy megszabaduljon a kezére száradt vértől, de csak azt éri el, hogy még koszosabb lesz a felsője. Támolyogva feláll. Hol lehet a testőre? Két helyiséggel odébb lel rá, ájultan fekszik a padlón. Hevesen rázogatni kezdi.
- Tett veled valamit az a nephiel? - látszik, hogy nem gondolkodik tisztán, hiszen normális esetben sosem ejtené ki ezt a szót a száján. Most azonban nem ura az elméjének, s a testőréért is aggódik. A férfi félig nyitja csak fel a szemét, majd azonnal lehunyja. Mintha egy másodpercre félelem hullámzott volna át a vonásain. - Vége van, nem árthat többet egyikünknek sem - magyarázza Rize a testőrének, bár nem világos a számára, hogy az miért rémült meg a nephieltől.