Sosem foglalkoztatott igazán, hogy a Sötét dimenzióban mi folyik: elvoltam a magam ügyes-bajos dolgaival. A vágyaimnak éltem, mert ez volt a könnyebbik út, más pedig aligha számított. Nem érdekelt, kin gázolok át, kitől veszem el élete szerelmét, kinek az életét teszem tönkre egy nem kívánt terhességgel, és az sem érdekelt, hány krimon születik meg éppen miattam. Aztán történt valami, ami fékezésre késztetett. Lucifert megkörnyékezte egy nő: Katherine Pierce. Ezzel alapvetően nem lett volna gondom, de hamar összeraktam a képet, miben mesterkedik és, hogy az egyik vélt szerelme az én hasonmásom.
Lucifer úgy tűnt, elbukott a nő mesterkedéseinek következtében, de… nem hittem el. Az Ördögöt hogyan tudná félreállítani néhány jött-ment? Amúgy sem lehet őt csak úgy megölni. A hitem sziklaszilárd volt és habár jelek nem támasztották alá mindezt, egy percet sem tétlenkedtem. Kutatni kezdtem, nyomozni azután, mi történhetett vele pontosan. Úgy gondoltam, ha valóban halott lenne, a Sötét dimenzió is elpusztult volna.
Ahhoz, hogy több információt szedhessek össze, kijátszottam az egyik rókadémont: tudtam, hogy miattam el fogja veszíteni az egyik farkát, és egyben erejének egy részét, de az önös érdekeim nem hagyták, hogy ezzel akár egy percet is foglalkozzak. Sorra jártam a dimenziókat, megoldások után caplatva, mikor is belefutottam egy kölyökbe.
Dommiel Parker.
Parker? A név ismerősen csengett. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön a számomra: ő bizony Kai Parker leszármazottja. Nevetségesen hangzott, de a terv hamar összeállít a fejemben. Ebben a dimenzióban Kainak gyermeke született és nyilván nem foglalkozott vele, de ebben a kölyökben dúlt a bosszúvágy. Ha Lucifert nem is találhatom meg, de bosszantani attól még képes lehetek az új királynőt és annak pincsijét: Kait. Hát, legalábbis ez volt a célom, mikor magammal rántottam a saját világomba a kölyköt.
- Nem kell tovább keresned az Apád! Eljuttatlak hozzá… - Velem tartott, hogy aztán magára is hagyjam. Azt akartam, saját maga forgassa fel a palota unalmas kis légkörét.


Nem jártam sikerrel. Nem találtam semmit: bármerre kutattam, Lucifernek nyoma veszett. Már-már kezdtem azt hinni, tényleg meghalt. De még tenni akartam egy utolsó kísérletet arra, hogy kideríthetek valamit. Mystic Falls lett az új célom. Katherine itt játszadozott a legtöbbet, itt, ezen a szent helyen rángatta dróton Lucifert, így nem volt más hátra, mint mindent feltérképezni a lehető legjobban.
Ekkor pillantottam meg Őt. Raelyn Bowers. Sokáig nyomtam el a vágyaimat, a valódi énemet, de ő újra arra késztetett, hogy engedjek a bennem lévő bujaságnak. Láttam, hogy van vele valaki. Talán a barátja lehetett…? Ki tudja. Azt viszont tudom, hogy másnap nyoma veszett és a helyébe én léptem. Az arcát és a nevét is elloptam, hogy a lány közelébe férkőzhessek és mindent megtehessek vele, amit akarok.
Nem tudtam, mi vonzott benne annyira, ahogyan azt sem, hogy miért váltam végül teljesen a rabjává. Soha nem fordult elő velem az, hogy egy nő ágyába egynél többször bemásszak. De hatással volt rám. Talán a kedves naivsága, az ártatlansága? Nem tudtam.
Azonban abban biztos voltam, hogy Asherként jobban elvegyültem a városban, mint önmagamként: az arcom túl kirívó volt (a sárm mellett, persze) és félő volt, összekevernek Damonnel…