"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Egy szörnyű esemény áldozata lettem. Az érzelmek hada, amit akkor éreztem, illetve utána, miután meghaltam, a lelkemet nem hagyták nyugodni, a pokol ura, Lucifer pedig lehetőséget látott bennem. Felajánlott nekem egy alkut, amivel újra "élhetek", eközben pedig mégis rabságba kerülök, viszont mindezek ellenére elfogadtam az ajánlatát és azért vagyok most az, ami, egy démon.
Család
Mit is mesélhetnék? Középső gyerekként születtem a Yoon családba. Apám családja, már rég óta itt élt Wisconsin-ban, anyám pedig tanulni jött ide. Az egyetem alatt ismerkedtek meg, randiztak, házasság blabla és abból születtünk meg mi. Egy bátyám és egy öcsém is van. Az átlagosnál jobban éltünk, az évi kettő-három nyaralások mindig megvoltak, jó sulikba jártunk stb, szóval tök jó minden, nem igaz? Na persze. Középső gyereknek lenni olyan, mintha szinte nem is léteznél. A legidősebb fogja követni és örökölni a céget apánktól, a legkisebb pedig mindig el van kényeztetve, na és a középső? Az kb tényleg csak létezik. Én is hiába próbáltam mindig kitűnni valamivel, legyen az tanulás, valamilyen verseny, amit megnyertem, még az elismerő szavak is olyanok voltak, mintha egy sablon szöveget olvastak volna fel, nem lehetett azt érezni, hogy tényleg büszkék rám. Talán ezért is volt néha egy elviselhetetlen görcs jellemem, mert egyáltalán nem érdekelték, hogy mit csinálok, hogyan viselkedek. Viszont a jellemem ellenére is, sikerült barátokat szerezni és hamár a családomra nem számíthattam, rájuk igen. Legalábbis azt hittem...