"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Oh, hogy én? Ugyan már... maximum az ágyban változok át: vadállattá. A csajok ezt bírják, szóval nem kell annyira lenézned, haver!
Család
Nem mondanám, hogy csodálatos családom van. Apám iszákos, anyám pedig ott tanít, ahol én magam is tanulok. Van egy húgom, Laurel, aki nem rég töltötte be a tizenötöt. Sokszor rám bízzák őt és imádom őt. Oh, és van egy kutyánk is, ő is családtag. Az ő neve Cookie - igen, a húgom nevezte el. Imádja a... a sütit.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Azt hiszem, mindenkinek szüksége van egy menedékre, nem igaz? Mindenki menekül, méghozzá a néha igencsak szörnyű valóság elől. Van, aki sportol, van, aki bulizni jár, van, aki leissza magát, mert úgy hiszi, azzal kapcsolja ki igazán az agyát. Persze ismerek olyat is, aki inkább erősebb szerekhez nyúl, avagy drogokhoz. Az én drogom kimerül egyetlen egy eszközben: egy ceruzában. Jó, szükségem van még egy lapra is, de ha ez a kettő megvan, akkor számomra minden adott. A fantáziám segítségével és a kézügyességemmel megalkothatok bármit. A valóság elől én így menekülök el; legalábbis a legtöbb esetben így teszem. Mégsem tudja rólam senki, hogy mindennek mi az oka. Miért kezdtem el rajzolni? Hát a szüleim miatt. Túl sok veszekedést kellett már átélnem mellettük és egyszerűen kellett valami, ami elvonja a figyelmemet. Ezt találtam. S azt hiszem, jó is vagyok benne. Nem egy rajzversenyt nyertem már meg és igen, ezzel akarok foglalkozni. Még nem tudom, hogyan, de az álmom az, hogy elismert művész lehessek valamilyen formában. Egyelőre amúgy közelebb áll hozzám a papíros megoldást, de már próbálkoztam számítógépes formában is tervezni, rajzolni. Visszakanyarodva… talán sokan nem nézik ki belőlem, hogy ennyire érdekel a művészet. Számomra nem csak hobbi. De mégis ki látna belém, ha én azt nem engedem meg? Mások annyit látnak, hogy élvezem az életet. Igen, élvezem. Látszólag. Rengeteg időt töltök lányokkal és előszeretettel hódítom meg őket, de nyilván addig működik az egész, amíg mindkét fél akarja, nem igaz? Bár nem mondom, hogy nem hagytam már magam mögött összetört szíveket. Azonban a sok pletyka arról, hogy végigmentem anyám barátnőin is… atyaég. De miért cáfolnám meg? Felőlem azt hisznek, amit csak akarnak. - Föld hívja Lucast, hahó! – Vincent bökte meg az oldalamat, s erre riadtam fel a gondolataimból. Már vagy három perce a papírt néztem magam előtt, de egy vonalat sem húztam. Oké… ideje lenne összeszednem magam, ugye? – Mégis melyik csaj jár a fejedben megint? Ginny? Összejöttetek? – Érdeklődött vigyorogva. Amúgy Vincent az egyik új haverom volt, nem rég jött vissza a városba. Anno valami miatt el kellett költözniük, de nem faggattam ki, miért, mert nem rám tartozott. A kérdései kissé megleptek. - Ginnyvel? Dehogy. Csak barátok vagyunk, némi extrával – Erre már én magam is elvigyorodtam. - Nem gondoltál még rá, hogy ebből több legyen? – Ezt egy fokkal komolyabban kérdezte. Vincent kissé komolyabb volt, legalábbis ebben a témában. Mintha a szerelmet túlértékelte volna. - Na és te arra, hogy végre ne csak kerülgesd Őt? Nem hiszem el, hogy csak „legjobb barátok” vagytok – A fejemet csóváltam, majd leraktam a ceruzát a kezemből és a kávémért nyúltam. Oh igen, ebéd szünet volt, de az étvágyam elment nyaralni, szóval… a portfólión agyaltam, azért akartam lefirkantani pár tervet, ötletet. De nem sikerült. Vincent kissé szégyellősen nézett félre, majd nagyot nyelt, ahogy elpillantott a lány felé. - Tényleg csak barátok vagyunk. Mindig velem volt… olyan, mintha a testvérem lenne – Motyogta. - Hogyne. Én meg most jöttem le a falvédőről – Nevettem, majd belekortyoltam a kávémba. Nem akartam ráerőltetni a dolgot, de annak örültem, hogy eltereltem a témát magamról és Ginnyről. Habár kedveltem a lányt, de nem hittem, hogy ez többről szólna, vagy épp szólhatna. Valami hiányzott ahhoz, hogy ez „szerelem” lehessen. Másrészt nem szándékoztam lekötni magamat. Még nem.
Fõkarakter: Lycoris Fairwell
Az álarc mögött: Eliffe
Lucas Lawrence
A vérem különleges. Íze, mint az édes forrócsokoládé, amely minden korttyal mesél. Az illatom, akár a mézeskalácsé, ami minden lélegzetvétellel áthat.
❝Vannak dolgok, amiket nem lehet megrendezni, olyanok, amik igénylik a spontaneitást. Ilyen a csók is.❝
Kedves Lucas!
Tehát vadállattá változol át... és csak az ágyban? Az nem lehet valami kényelmes, elég szűk helyet választottál, hogy ezt az egészet véghez vidd. Várjunk csak, mégis miféle állatról beszélünk? Mivel, ha egy felpumpált/kigyúrt hörcsögről van szó, akkor az ágy még nagy is lenne neki. Ezt jó lenne tisztázni.
Apropó, a lányok terén, hú... ha nem emlékeznék arra, akivel voltam az elmúlt éjszakán, biztos, hogy a rumra fognám. De persze nem poénkodom el a dolgot. Nem vagy semmi, ha annyi vasat tartasz a tűzben, akkor azt hiszem tőled kellene tanácsot kérnem nőügyekben. Én max csak a külsőmmel tudok kérkedni, annyi arcom volt már, hogy számolni sem tudom. De amit te csinálsz... az mindent visz. Megadod a számod... de komolyan!
Pandám! Átvettem az irányítást. Elképesztő lappal érkeztél, van a fiúban fantázia és persze ott van a nagy kérdés is, hogy mégis mit fog tenni a lánnyal. Vajon közeledni fog hozzá? Vagy ennyi lesz a kapcsolatuk? Van pár talány, amire majd csak a játéktéren derül fény. Izgi lesz!
Nem tartalak fel, foglalózz szépen és utána vár is a játéktér. Üdv közöttünk!
Várj, ne szaladj úgy! Van itt még neked valami... kapsz egy útravalót. Egy talizmánt, ha úgy tetszik. Sok szerencsét, és sose hagyjon el téged a remény!℘Szerencsekocka.
Killian Lacroix
A vérem különleges. Íze, mint az édes forrócsokoládé, amely minden korttyal mesél. Az illatom, akár a mézeskalácsé, ami minden lélegzetvétellel áthat.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."