Egy újabb zsákutca… Bárhogy próbálkozok, nem érek célt. Legalábbis amikor azt hinném, hogy közelebb jutottam a bosszúmhoz… Kiderül, hogy rossz nyomon járok és rögtön két lépéssel visszább kerülök… Mintha az a nőszemély előttem járna egy lépéssel. Több száz éve már annak, hogy kergetőzünk egymással, mint macska meg az egér… És semmi… Egy újabb nap, egy újabb kudarc. Idióta vagyok, pedig megfogadtam magamnak… De hányszor… Vámpírokban nem bízunk! Alapból gyűlölöm a fajtájukat… Ezek a vérszívó teremtmények tehetnek arról, hogy nem vagyok halandó… A családomról nem is beszélve… Ha tehetném, az összessel végeznék egy pillanat alatt. Nem… Nem lehet… És nem is teszem meg, mert azzal az álcámat tenném tönkre. Apropó ha már álca… Konkrétan az elmúlt évek alatt többször váltottam arcot, mint ahogy az ember alsóneműt cserél. Mindig az adott helyzettől függött, hogy éppen mikor és milyen külsőt öltöttem magamra. Hmm… ha jobban belegondolok az utolsó 10 „maszkomat” elég sokáig viseltem. Viszont a legújabbhoz inkább nem fűzök semmit… Nem is tudom hova tettem a fejemet mikor ezt a testet választottam új alakomnak… pont egy vámpírt… mondjuk mentségemre szóljon, csak és kizárólag Demetria miatt tettem… Igen, pontosan… A hasonmás miatt. Neki kellene végeznie Lysandra-val az átok miatt, bár ha engem kérdeznétek, egymagam csinálnám ugyebár, de sajnos nem jön össze, egyszerűen nem találom. Nem véletlen, hogy miért kellene ennek a lányak a közelében maradnom, és ha ahhoz az kell, hogy vámpírgúnyát hordjak, ám legyen… Ezt a Damien fiút, nagy vonalakban megfigyeltem, és annyira elég is volt, hogy az álcám megállja a helyét. Ezért sincs értelme panaszkodnom… Talán egyszer szerencsém lesz és Demetria egyszerűbben elvezet majd Lysandra-hoz, mellyel teljesíthetem a várva várt vágyamat.
A fejemet ingattam jobbra és balra miközben néztem magam elé. A lény, aki átvert ott állt előttem, bennem meg egyre jobban növekedett a düh. – Tehát ennyi… – Egy gyors mozdulattal szakítottam ki a szívét a testéből. – Ajjaj… Most nézd meg… Csupa vér lettem! – Határozott mozdulattal összeroppantottam a kezemben lévő szervet. – Hoppá… De ügyetlen vagyok… Nem tudtam visszafogni magam, bocsánat! – Ahogy kimondtam, abban a pillanatban terült el holtan a földön. Mivel nem tudott segítséget nyújtani a célpontom előkerítésében, így azonnal végeztem vele. Körbe néztem, bár szándékosan egy elhagyatott helyen találkoztunk, így szemtanúk miatt nem kellett aggódnom. Fogtam a testet és egy kukába dobtam, majd felgyújtottam az egészet, hogy nyoma se maradjon. – Na, ezzel megvagyok. Nincs mit tenni, visszatérek a pokolba! – Nem is haboztam tovább, portált nyitottam és egy pillanat alatt eltűntem az emberek világából. A varázslat segítségével Kathrenie előtt jelentem meg. – Visszatértem hozzád, Úrnőm! – Hajoltam meg őfelsége előtt. – Miben lehetek a szolgálatodra? –


℘ Képesség ℘ Amennyiben a canon leírásnál nem szerepel semmiféle plusz adottság, kérjük, ezt a részt töröld ki! Ha mégis kelleni fog, mi vissza fogjuk rakni és kitöltjük!