Bevezetés a faj történetébe
Réges-régen megalakult egy birodalom, Lucifer természetfeletti, földöntúli birodalma. Egyesek alvilágnak, míg mások pokolnak nevezték, ahol a bűnös lelkek lakoztak. A pokol létrejöttekor hat lény született, a rókadémonok. Számtalan legendában, mendemondában helyet kaptak, egyesek őket tartották a démonoknak, ők viszont sokkal különbek minden lénynél, ami valaha létezett. Valamikor még egyszerű rókáknak tűntek kívülről, pedig már akkor ők voltak az alvilág őrzői, szoros összeköttetésben álltak a birodalommal. Az évezredek alatt fejlődtek, s míg kezdetben egyetlen farkuk volt, ez a szám minden évezred elteltével nőtt, míg a végén összesen kilenc farkuk lett, ezzel együtt pedig az erejük is jelentősen megnövekedett.
A rókadémonok magát a poklot szolgálják, számukra a vezetője, avagy az ördög nem lényeges, mindig s mindenkor a birodalomnak tartoznak elszámolással. Párosával teremtődtek, ami azt jelenti, hogy a társak között erősebb kötelék volt már kezdetekkor.
A hat rókadémonból mindösszesen négy a Pokol Bíróság tagjaként van elismerve, ahol két Pokol Herceggel karöltve döntenek azon lelkekről, akik a pokolra jutottak. Bíráskodniuk kell a bűneik fölött és eldönteni, hova kerüljenek pontosan. Továbbá a Nagy Fát őrzik ők négyen: hiszen ott van a Csillaggömb, a leghatalmasabb kincs mindközül: ha le akarnánk fordítani konyhanyelvre, olyan, akár egy nagy könyvtár... ahol minden könyv egy másik, párhuzamos univerzumot takar. Az emberek döntései határozzák meg, melyik életet élik le: de többféle döntés, számtalan végkimenetel létezik. Minden történet létezik, a mi világunk is csak egy a sok közül. Egyetlen egy rókadémonnak mindig a Nagy Fánál kell maradnia és csak három mehet a Pokol Bíróságra végezni a munkáját.
Két rókadémon a Sötétség városában tartózkodik többnyire és őrzi a Démon kaput, ahol azon démonok bukkannak fel, akiket a Földről visszaküldtek.
Fontos, hogy mivel egy kifejezetten erős fajról van szó, így mindössze hat példány van belőlük, ezért csak és kizárólag a canonok megalkothatóak, egyéni rókadémon karakter nem hozható! Valamint fontos kiemelni, hogy két kínai, két japán és koreai rókadémon létezik, így tevődik össze a hat.
Jelen pillanatban maximálisan kilenc farkuk lehet a rókáknak - hacsak nem veszítettek már el belőle, ilyen-olyan ballépés következtében.Erõsségek, képességek
Halhatatlanság ℘ Annyira erősek, hogy csak a pokol tüze képes elpusztítani őket.
Telepátia ℘ Képesek a telepátiára, tehát gondolatban tudnak kommunikálni. A gondolatátvitel viszont nem működik, ha túl messze kerülnek egymástól, így ha az egyik róka a pokolban tartózkodik, a másik pedig a felszínen, nem tudják elérni egymást. Blokkolhatják is a kommunikációt, kizárhatják egymást az elméjükből, s ők döntik el azt is, miféle gondolatot közvetítenek a másik számára. Ezenfelül egyfajta kapocs fűzi össze őket, s megérzik egymás jelenlétét is, illetve a nyomkövetésben is jók ezáltal, ha az egyik fajtársukat kell megtalálni.
Mágia ℘Mivel a pokolból nyerik erejüket, így szinte kifogyhatatlan, nagy erőt (mágiát) birtokolnak. A korukból adódóan nincs olyan varázslat, amit ne ismernének, vagy amit ne sajátítottak volna el.
Láthatatlanság ℘Láthatatlanok a földön, csak és kizárólag a természetfeletti lények láthatják őket.
Jövendőmondás ℘ A jövőbe látnak, s a jövőt érintő kérdésekre rejtvényekben, rébuszokban adnak választ. Konkrét választ azonban sosem adnak.
Megszállás ℘ Halandót képesek csak megszállni, természetfelettit nem. Ilyenkor az eredeti lélek ott lapul a testben, elnyomásban, s bár próbálhat küzdeni, nem győzedelmeskedhet a rókák hatalmas ereje miatt. Az alany elveszíti a teste és elméje felett az uralmat, s bár egyesek látják mindazt, ami történik, nem tehetnek semmit. Az esetek többségében a halandó nem emlékszik semmire, mikor magához tér, csupán olyan érzése van, mintha egy hosszú álomból ébredt volna.
Emlékgömb℘ Képesek az emlékek megőrzésére és visszajátszására: mindig tudniuk kell, mit és mikor akarnak elmenteni, majd a mágiájuk használatával létrehozni a fehér gömböt, benne az emlékkel. Kinézetre olyan, mint régen a Jósnők gömbje.
Tér-idő megállítás ℘ Megállíthatják az időt a felszínen, illetve a pokolban egyaránt. A földön ez kivesz az erejükből, viszont a pokolban végtelen ideig használhatják.
Igazmondásra kényszerítés ℘ Képesek bárkiből kicsikarni az igazságot, azáltal, hogy rákényszerítik a beszédre. Hiába próbálnak ellenállni ennek a képességnek, egészen biztos kudarcba fullad a kísérlet.
Gyengeségek
Távolság ℘ Minél több időt töltenek a felszínen, annál inkább veszítenek a pokol tüzéből nyert energiájukból. Legyengül a varázserejük, kimerülnek, így előbb-utóbb vissza kell térniük otthonukba, hogy feltöltődjenek.
Számüzetés ℘ A pokol kivetheti őket magából, vagy megbüntetheti őket, amennyiben nem a poklot szolgálják elhivatottan.
Hazugság ℘ Képtelenek hazudni, de ennek ellenére is félre tudnak bárkit vezetni. Például elhallgathatnak bármit, vagy körbeírhatják a hazugságot.
Ballépés ℘ Elveszíthetik a farkukat, ha vétenek az alvilág ellen. Egy hiba általában egy farkat jelent, ha pedig kevesebbel rendelkeznek, gyengébbek társaiknál. Ha az összeset elveszítik, megszűnik az erejük, s elpusztulnak. Néhány példa erre:
℘ Megakadályozzák a lelkek megszerzését, vagy kiemelnek egyet a pokolból, mintegy megmentve azt.
℘ Egymás ellen fordulnak, megpróbálják elpusztítani egy társukat.
℘ Vétenek a Csillaggömb szabályzat ellen: átmennek önös érdekből egy másik dimenzióba vagy megpróbálják ellopni azt. Beletartozik az is, ha a Nagy Fát bántják szándékosan.