Bevezetés a faj történetébe
℘ Az angyalok mindig is köztünk voltak, csak épp láthatatlan, észrevehetetlen módon. Ott voltak egy érintésben, egy mosolyban, egy kedves segítő kézben – mélyen a szívünkben, már a kezdetek óta. Vagy már azelőtt is! Az angyalok Isten teremtményei, akit talán még senki sem látott. S habár voltak angyalok, akik valóban az emberek közt jártak, sokan elbuktak, szárnyaikat vesztve emberként végezték. A legnagyobb büntetés egy angyal számára mindenképpen az, ha Isten megfosztja őt szárnyaitól, majd az emberek világába száműzi, hogy ott szülessen újjá, immár emlékek nélkül.
℘ Jelenleg 12 angyal él a Földön és nem emlékek nélkül. Nagyon is tisztában vannak azzal, kik ők, honnan jöttek, de legfőképp: mi a küldetésük. A 2020-as Apokalipszis legyőzése után az
Égi Udvarban Isten úgy döntött, hogy nem bízza rá újra az emberekre a világ megmentését, mert ők elbuktak. Újra csalódott az emberekben. S bár hagyhatná, hogy a világ elpusztítsa önmagát, még mindig kitart mellettük. Még egy esély. Ez az, amiért a 12 angyal a Földön van és nem csak a 12 kulcsot őrzik, ami az Apokalipszis négy lovasának erejéhez vezet, hanem magát a lovasokat is, akiket Malivore kivetett magából: emlékek nélkül. Az angyalok feladata mindenképpen az, hogy őrizzék, figyeljék a lovasokat és ne engedjék, hogy újra elhozzák azt a káoszt, azt a pusztítást, mint ami 2020 decemberében sikerült.
℘ A 12 kiválasztott angyal mellett van egy rejtélyes 13. angyal is a Földön, de jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen. Évtizedekkel ezelőtt érkezett a Földre másik 5 társával, de azok elkorcsultak az emberek világában és elbuktak, Isten pedig megfosztotta őket szárnyaiktól. Azonban a megmaradt angyal meggyőzte Istent, hogy ne száműzze őket, hanem legyenek a segítségükre. Így Ő megmenthette az 5 angyal lelkét és erejét, amit felhasznált, hogy a világot jobb hellyé tehesse.
Ez a rejtélyes 13. angyal maga *Raziel, aki az Ötök Testvériségébe vetette minden maradék hitét és erejét. Évekkel ezelőtt csapdába esett egy barlangban, nem messze Denvertől, ahonnan képtelen kijutni. Üzenni próbál az Öt vezetőnek, hogy a nyomára akadjanak, egyelőre sikertelenül.*Nem lesz igényelhető angyal: a staff fogja mozgatni esetleges kalandokban, játékokban a későbbiek folyamán.Erõsségek, képességek
Halhatatlanság ℘ Csak Isten képes elvenni az életüket, viszont sérüléseket ők maguk is elszenvedhetnek és gyengülhetnek.
Tisztítótűz ℘ Képesek megidézni a mennyei lángot ujjaik között; ezzel pedig meg tudják sebezni a démonokat, vagy más pokolbéli teremtményt.
Védelem rúna ℘ Láthatatlan jelet rajzolnak a megóvandó személyre és az illetőt hosszabb időn át megvédi a rúna a démoni megszállástól.
Gyógyítás ℘ Halálos sebet ugyan ők sem képesek meggyógyítani, de kisebb sérüléseket igen, valamint a fájdalmat is el tudják vonni – ez esetben viszont ők maguk élik át a fájdalmat a lelkükben, sokkal nagyobb mértékben.
Szárnyak ℘ Általában fehér színűek és képesek elrejteni azt az emberei szemek elől, valamint repülésre kiválóan alkalmasak.
Fájdalom érzet hiánya ℘ Az angyal inkább a lelkével érzi a kínt, nem pedig a testén. Emiatt sokkal intenzívebben éli meg a fájdalmakat. Ez egyszerre előny és hátrány is.
Nyelvismeret ℘ A világ összes nyelvét ismerik, még a holtnyelveket is.
Megtévesztés ℘ Tudják változtatni az emberi külsejüket: gyerek, tinédzser, felnőtt, öreg. Ugyanakkor a külső jegyeiket is képesek változtatni.
Asztrális kivetülés ℘ It has survived not only five centuries, but also the leap into electronic typesetting, remaining essentially unchanged. It was popularised in the 1960s with the release of Letraset sheets containing Lorem Ipsum passages, and more recently with desktop publishing software like Aldus PageMaker including versions of Lorem Ipsum.
Memória befolyásolás ℘ Képesek emlékeket törölni, módosítani, teljesen újakat mások fejébe ültetni.
Démoni aura ℘ Egy démon akármilyen alakban is jelenjen meg egy angyal előtt, az felismeri. A kisugárzása, az aurája elárulja.
Gyengeségek
Demon Disease ℘ A démonok képessége, a démon kór meg tudja betegíteni az angyalt. Ez az állapot ugyan nem tart sokáig, nem állandó, de egy időre hatástalanítani tudja a démont.
Démoni befolyás ℘ Amelyik démon birtokolja a „vágyak, titkok” képességet, annak még egy angyal sem képes ellenállni. Minden rejtett, titkos vágyát el fogja mondani az adott démonnak.
Rúnák, pecsétek, mágia ℘ Az angyalokat ugyan megölni nem lehet, de rúnákkal, pecsétekkel csapdába lehet őket csalni. Az erejüktől is meg lehet őket fosztani ideiglenesen, vagy épp egy bűbájjal lekötni azt.