Mikor sorsfordító pillanathoz érsz az életedben, hajlamos vagy visszatáncolni. De mi van, akkor, ha már nem lehet? Hiába félsz, hiába menekülnél el, már késő; hiszen itt állsz a változás küszöbén. Ha elfutnál, azzal örökre megpecsételed a sorsod és elesel attól a lehetőségtől, amit egészen idáig hajkurásztál. Aztán, pont ebből kifolyólag megnyugszol és hagyod, hogy menjen minden úgy, ahogyan kell. A változás elkezdődik, majd szép lassan be is áll, felvéve ezzel az új jelen képét, szorosan magához karolva Téged.
Így éreztem magam, mikor az öt vezető körülvett engem és elkezdték a beavatási szertartást. Minden annyira mesébe illő volt, minden annyira mágikus és csodálatos, hogy szinte el sem hittem, hogy velem történik. Egyikük sem kérdezett a céljaimról, vagy hogy miért akarok csatlakozni, egyszerűen úgy ítélték meg, kellenek a tagok a szervezetükbe és mindenkit örömmel látnak. Vagy, igazából fogalmam sincs, mit gondolhattak. Figyeltem, ahogy megvágják a kezüket. Lassan néztem végig minden egyes vezetőn. Mindannyian eltökéltnek látszottak és határozottnak, kivéve az egyik srácot. Ő, mintha nem adta volna bele teljesen a szívét-lelkét ebbe az egészbe. Tekintetem viszont nem rajta időzött el, hanem egy ballonkabátos egyénen. Ő valamiért vonzotta a tekintetemet, a kisugárzása maga. Nyeltem egy nagyot, mikor végül odaértek mindannyian hozzám és a kehelyhez. Belecsepegtették a vérüket lassan, én pedig a kelyhet figyeltem, egészen addig, amíg a ballonkabátos úriember rám nem emelte a tekintetét várakozón. Arra várt, hogy elmondjam az esküt, amit előzetesen ismertettek velem. Esküt fogadtam az Ötök testvériségének, s hűséget is, azt, hogy kitartok a szervezet elvei mellett és a társaim érdekeit fogom mindig szem elé helyezni és a többi. Ezután a férfi, mint később megtudtam: Zack, megragadta a kezem, hogy megvágja a kardjával. Felszisszentem és próbáltam elhúzni tőle, de ő csak erősebben fogott, amíg a kehelybe nem csöpögött a vérem. S ezután kicsit homályos, hogy mi is történt. Fényrobbanást érzékeltem, nem láttam semmit, viszont éreztem, hogy valamiféle erő belém áramlik. Aztán fájdalmat éreztem, mintha a karomra, sőt, bőrömbe vésődött volna valami. Végül összeestem.
Mikor magamhoz tértem, már egy szobában voltam és az egyik lány, mármint az egyik vezető ült mellettem. Larissa, azt hiszem. Megvárta, míg magamhoz térek, aztán elmagyarázott néhány dolgot és egy mosollyal távozott. Ekkor ültem fel az ágyon, majd húztam fel lassan a karomon a ruhát. A szimbólummal találtam szembe magam, egy macskával, ami visszavonhatatlanul hozzákapcsolt az ötökhöz.

Az öt vezető közül azt hiszem, egyikükhöz sem kerültem túlságosan közel. Illetve, csakis egyikükhöz... Eleinte csak az hajtott, hogy megismerjem a mágiámat, használni tudjam és minél közelebb kerüljek a múltam sötét fantomjaihoz – de folyton kudarcot vallottam. Hiába nyálaztam át a sok mágiáról szóló könyvet, a megoldást nem találtam meg. S mindezeken felül… a harcban is kezdőnek számítottam. Egy részem úgy érezte, az öt vezető már réges-rég megbánta, hogy egy ilyen kezdő idiótát bevettek a társaságba. Bár ezt soha, egyikük sem mondta ki, csak néha, a lenéző pillantásokból hittem ezt.
Főként, ami Electrát illeti. Tudtam, hogy ő már sokkal régebb óta vadász, mint a többi vezető, s talán pont ebből kifolyólag, hidegebb, ridegebb, s távolságtartóbb is volt, mint a többiek. Hozzá példának okáért nem szívesen mentem volna segítségért, vagy ilyesmi, mert ahogy ránéz az emberre… hát, inkább megyek önként a halálba, köszönöm.
Reagan a megközelíthetetlenség mintaképe volt. Habár vonzott, hogy ismerjem őt, hogy közelebb jussak hozzá, de a falai általában akadályt állítottak elém. Ha tanított is egy-két dolgot, az csakis azért volt, mert ez a „kötelessége”. Szóval, ha tehettem, őt sem háborgattam nagyon, miután többször rájöttem, hogy nem én leszek az, aki lebontja a falait.
Castiel… oh, hát, nem tudom, ki hogy van vele, de nála még én is eltökéltebbnek éreztem magam mindig, mármint, a vadászat kapcsán, holott engem nem ez motivált elsősorban, hanem a mágia. Alapvetően kedves és rendes srácnak tűnik, s az is, de látszik rajta, hogy nem élete vágya gyilkolni, még ha a gonosz természetfelettiekről is van szó.
Aztán, ki van még? Larissa. A nő, akiből süt a kedvesség és a határozottság egyaránt. Néha azon gondolkozom, hogy hogy nézhet ki egyik pillanatban egy törékeny virágszálnak, míg a másikban nekiront egy vámpírnak és le is győzi azt… …az ilyen kettősséget tanítani kellene.
S a végére hagytam Zacket, aki már az első pillanatban felhívta magára a figyelmemet. Nem tudom, miért, csak… kíváncsivá tett és elérte, hogy a közelébe akarjak férkőzni. Az idők során a példaképemmé is vált a harcstílusa kapcsán, vagy a mágia tudása által. Szóval igen, felnéztem rá. Egyszer megkértem, hogy tanítson és ő vonakodva bár, de belement. Sok időt töltöttünk együtt, mondhatni, rengeteget. Mintha kezdett volna kialakulni kettőnk közt valami… különleges.
De ezt, mintha egy nap teljesen elvágták volna.
A lavina megállíthatatlan volt, ugyanis hamar a feje tetejére állt minden.

Meghalt.

De a körülmények még most is tisztázatlanok. Én magam az ötöket okolom miatta, hiszen ott volt az a nyamvadt eskü! Nem hagyhatták volna magára őt. Nem, nem és nem! Mégis megtették és elveszítettük őt… pedig azt hittem, nála erősebb vezető nincs is, s mégis, oly könnyedén hullt el, mint ősszel a falevél leesik a fáról.
Mondhatom, hogy a céljaim közé befurakodott egy új, ugye? Igen. Méghozzá kideríteni, mi történt pontosan és miért kellett meghalnia Zacknek. Ennyit megérdemel… hogy az igazság kiderüljön és felelősségre legyen vonva az, aki tette. Hiszen tudom, hogy ez az egész nem történt véletlenül. Egyszerűen… érzem.

S most itt ez az új vezető, aki Zack helyére lépett csak úgy, spontán, mintha megérdemelné. Idegesít. Isaac Lestrange egyenesen idegesít, mert nem neki kellene itt lennie. Idióta Raziel kard. Hiába ötök testvérisége ennek az egésznek a neve… a testvéreket nem cseréli le az ember, hát nem?!
Szóval, Isaac, bocs, de sosem leszel a vezetőm. Nekem nem. S ha van esze még itt rajtam kívül bárkinek, akkor más sem fog elfogadni téged.

Haragos vagyok, dühös, sőt, bosszús.

Zack nem ezt érdemelte.