Electra N. Thunderlight meghalt. Hideg volt és merész, bátor, sőt vakmerő vadász. A legtöbben felnéztünk rá – és meghalt. Sokfélét pletykáltak a testvériségnél. Skye hibája. A démonok játszmája. Egy boszorkány társaság bosszúja. És még sok mást. Senki sem tudott igazságot tenni, de arról is pletykáltak, hogy a vezetők előkerítették Skylert és pengeélre állították. Azt viszont nem tudom, annak mi lett a vége, hiszen Skye és Blair túlságosan közel álltak egymáshoz. De a kötelékük megtört. Nem irigyeltem őket, akármi is volt az igazság.
De az teljesen egyértelmű volt, hogy Electra halála nem tett jót a testvériségnek. Sokat gondolkodtam, mit tehetnék én egymagam: igen, csak én. Nem akartam Denariust bevonni ebbe az agyalásba. Nem rántottam volna magammal, bármire is jutok. Szerettem őt, de egy kicsit olyan voltam, mint Electra: a vadászat, a gonoszok eltakarítása valahogy egy hangyányit előrébb volt még nála is.
Épp ezért esett úgy, hogy majdnem odavesztem. A démonok az emberek kétségbeeséséből, fájdalmából, negatív érzéseiből táplálkoznak, nem igaz? Pontosan ezzel vonzottam oda magamhoz a démont. Akaratom ellenére.
- Lám-lám… mi nyomja a lelked? – Jelent meg előttem hirtelen. A város egyik elhagyatottabb részén sétáltam ekkor, de hamar megtorpantam. Az aurájából rájöttem, hogy egy démonnal állok szemben.
- Biztos vagyok benne, hogy pontosan tudod, mi bánt – Kardot rántottam, ami fényesen izzott fel. De nem olyan fényesen, mint mikor még Öt vezetőnk volt. – Electra a ti hibátokból halt meg, igaz? – Vetettem oda neki a kérdést, de úgy tűnt, nem tudja, miről beszélek.
- Tudod, minden nap meghalnak emberek. – Jogos volt. Ha démonok is végeztek a vezetővel, nem lehettem biztos abban, hogy pont neki köze volt hozzá. – Mit szeretnél, hm? – Érezte a kétségbeesésem, azt hiszem. Máskülönben nem jutott volna el ehhez a kérdéshez, pláne nem ilyen hamar.
- Gondolom még egy démon sem képes arra, hogy visszahozzon egy halottat… igaz? – A kardot továbbra sem engedtem le. Kérdőn néztem a démonra.
- Gyakorlatilag bármi megoldható, ha elég ügyesek vagyunk – Felvontam a szemöldökömet erre a válaszra. Arra nem figyeltem viszont, hogy nem fogalmaztam elég pontosan. – Ajánlok neked egy cserét. – Az ujjával lökte félre a kardom pengéjét. Megégette kissé, de nem foglalkozott vele. – A nevem Hesperus – Leengedtem a kardomat.
- Én Liezel vagyok – Mondtam. Aztán figyelni kezdtem őt.
- Ha a hűséges démonommá válsz, visszakaphatod a barátodat. – Meglepődtem és ezzel egy időben fel is nevettem.
- Hesperus, ugye? Úgy tudtam, az alku úgy köttetik, hogy most megkapom, amit kérek és a halálom napján fizetek érte a lelkemmel… vagy felülíródtak a játékszabályok? – Újból rászegeztem a kardot.
- Mivel egy halottról van szó, így ez elég korrekt, lásd be – Mintha kezdte volna elveszíteni a türelmét.