Átmenetileg képes vagy már ismert személyek szemén keresztül látni - nagy koncentrációt igényel. A másik nem tud róla, nem érzékel engem, mikor használom rajta a képességet. Fordítva is képes vagyok használni: láttathatom, ami az én szemem elé tárul azzal a személlyel, akivel én akarom. Ha utóbbit használom, szinte azonnal kimerülök, akár el is ájulhatok, ezzel védtelenné válok.
Átváltozás
13 éves voltam, mikor egy baleset következtében megöltem valakit. Ezt követően aktiválódott az átkom a nevelőszüleim nappalijában, aholis mindent tönkretettem. A jutalmamként kidobtak az utcára, ezzel megszabadulva tőlem, a vérfarkastól. Hibriddé válásom pedig akkor történt, mikor megszületett a lányom. Meghaltam, de az ő vére átváltoztatott, így visszatérhettem.
Család
Talán ott kellene kezdenem, hogy az igazi nevem nem Hayley Marshall, hanem Andrea Labonair. A családom meghalt. A szüleim egy nemes vérvonalnak a tagjai voltak, s a Francia negyedet uralták. De ennek végeszakadt, miután meggyilkolták őket, s velük együtt a falka túlnyomó részét is. Engem Kieran atya adott új szülőkhöz, azt gondolván, ezzel megóvhat engem a szenvedéstől, ami rám várt volna. Manapság kik a családom? Nevetségesen hangozhat, de a Mikaelsonok. Eleinte gyűlöltem őket. De az, hogy teherbe estem Klaustól, egyet jelentett azzal, hogy egy elvághatatlan kötelék legyen köztünk. A többi azt hiszem, jött magától. Vannak súrlódások, veszekedések, de ha valamit megtanultam velük, mellettük, az az összetartozás. Tudjátok, az "Always and forever".
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Egy kalandnak indult. Pontosabban fogalmazva egy gyors afférnak, ami után aztán soha többé nem látjuk egymást. Niklaus Mikaelson. Klaus. Az ős hibrid, akitől szinte mindenki retteg, aki él, vagy aki valaha találkozott vele. S én pont vele keveredtem össze. De vonzott. Talán csak a pillanat adta helyzet. A körülmények csúfos áldozata voltam. De megtörtént. Összegabalyodtunk egy alkohol mámoros éjszakán. Nem hittem, hogy lehet ebből bármi. Úgy értem, komolyan, ő mégis csak egy vámpír! Még ha csak félig is az. Mindenféle értelemben úgy véltem, s valószínűleg ő is, hogy lehetetlen, miszerint gyermeke lehessen. Viszont ezúttal csoda történt, s eleinte nem tudtam, miként álljak hozzá. Mármint, magához a tényhez, hogy így mindenképpen közöm lett Klaus Mikaelsonhöz, s vele együtt az összes testvéréhez, valamint… nos, igen. Az ellenségeihez. Ennyire peches is csak én, Hayley Marshall lehetek, hát nem? Mikor Klaus szembesült a gyermek tényével, nem akarta elhinni. S én nem róttam ezt fel neki, hiszen tényleg lehetetlenségnek tűnik. De a Sors másképp intézte. A lányom nem csak nekem adott valamit azzal, hogy megfogant, hanem számukra is. A Mikaelson család egyfajta reménye lett. Klaus megváltása – bár, van-e megváltás egy olyan lény számára, aki egy évezrede pusztítást von maga után? Talán van. Talán nincs. De pont ezért vagyok itt, a lányommal együtt. Hogy eleinte milyen volt velük élnem? Úgy éreztem magam, mint egy toronyba zárt nyavalyás hercegnő, aki nem mehet sehova, s őrök védik, avagy vigyázzák minden lépését. Nos, kérlek, nem halálos beteg voltam, csupán terhes. Zavart, sőt, frusztrált, hogy ennyire rövid pórázon tartanak, s képtelenek belátni, hogy tudok magamra vigyázni. Hiszen eddig hogyan is éltem túl? Hát magamtól. Kicsi korom óta egyedül voltam, amióta a nevelőim kidobtak szó szerint az utcára. Nem kellett nekik egy ilyen korcs, egy vérfarkas, mint amilyen én vagyok. Az igazi családom felkutatása viszont célom volt. S ebben sem Klaus, de még Elijah sem akadályozhatott meg. Mindenáron fel akartam kutatni a Labonair családot, a vérvonalam, az őseim…
***
„Drága Zoey! Vagy... Caitlin, vagy Angela... Édes pici lányom!
Apukád azt gyanította, szerelmes levelet írok. Ráfoghatjuk, hogy az. Sosem ismertem anyámat, fogalmam sincs, mit érzett, miközben engem várt. Ezért gondoltam, írok neked, hogy tudd, milyen boldog vagyok e percben. Hogy mennyire várjuk apukáddal, hogy végre megismerhessünk. És most megígérek neked három dolgot, amiből nekem nem jutott. Biztonságos otthonod lesz, és valakid, aki minden nap mondja neked, hogy szeret. És... lesz valakid, aki harcol érted. Bármi áron. Más szavakkal: lesz családod. Mára ennyit, pici lány. A többit majd együtt kitaláljuk.
Szeretlek; Anyukád”
Mint írtam, azzal, hogy terhes lettem, megörököltem én is, valamint a bennem növekedő magzat is a Mikaelson család ellenségeit. A terhességem utolsó fázisában voltunk, mikor a boszorkányok úgy döntöttek, hogy a gyermeknek meg kell halnia. Tulajdonképpen esélyem sem volt, de nem adhattam fel. A kislányom miatt nem. A boszorkányok segítségével szültem meg őt, miközben Klaus szó szerint a falhoz volt szegezve egy búbájjal. Hallottam a szitkozódó szavait, s tudtam, hogy bármire képes volna értünk. De nem volt olyan helyzetben, hogy bármit is tehessen. S mikor végre a kislányomat a karjaimba vehettem, azt hittem, de csak egy fél pillanatra, hogy minden rendbe jöhet. Talán a boszorkányok képesek szemet hunyni afelett, amit tenni akarnak. De nem így lett. Alig néhány pillanat volt, míg a karjaimban tarthattam a kislányom, egy pengével, s egy laza mozdulattal a torkomat vágta el az egyik boszorkány. Meghaltam. Mindenki ezt hitte.
Egyedül tértem magamhoz a templomban, mint egy fuldokló. Éltem. Reflexből ültem fel, s nyúltam a torkomhoz, amit elvágtak. A sebnek nyoma sem volt. De ez cseppet sem érdekelt, sőt, az sem, miként lehettem életben. A lelkiszemeim előtt lepörgött minden, ami történt. A szülés, a boszorkányok, Klaus hangja visszhangzott a fülemben, valamint a kislányom… a gyönyörű kislányom, akinek hűlt helye volt. Meg kellett találnom, nem halhatott meg. Nem engedhettem, hiszen megígértem neki. Egy családot kap, akik védelmezik őt.
A lapodat olvasva, pont ezért élvezhetted a bizalmamat. Nem könnyű velem és ha valaki hát Te tudhatod, ha valamit komolyan mondok, vagy gondolok, akkor az úgy is lesz... akár a végsőkig. Igen, kiérdemelted, Love! Egy olyan anya, aki mindent megtesz, hogy a lányát (lányunkat) védelmezze bármi áron! Tiszteletre méltó! Ezt ne feledd!
Szuper ET-vel érkeztél, és nem meglepő, ha azt mondom, hogy üdv itt az élők között! Bár azért meglepő, ugye? Nem haltál meg, és ez számít, Hope számára fontos a család, és nem hagyhatjuk cserben, ez rám is vonatkozik.
Na, de nem tartalak fel, foglalózz mihamarabb, aztán majd a játéktéren találkozunk, Kedves! Üdv közöttünk!
Várj, ne szaladj úgy! Van itt még neked valami... kapsz egy útravalót. Egy talizmánt, ha úgy tetszik. Sok szerencsét, és sose hagyjon el téged a remény!℘Szerencsekocka.
Gyerekkoromban nem láttam a világ értelmét, és nem is találtam benne a helyem, de a művészet megtanított rá, hogy az ember látomásait meg lehet valósítani, pusztán akarni kell. Ugyanez igaz az életre is, amennyiben az ember nem hagyja, hogy bárki is az útjába álljon.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Calendar
Nem könnyű velem és ha valaki hát Te tudhatod, ha valamit komolyan mondok, vagy gondolok, akkor az úgy is lesz... akár a végsőkig. 
Igen, kiérdemelted, Love! 
