A válaszra csak zavartan legyintek, de lerí az arcomról, hogy jól esik a bók, még ha nem is feltétlenül annak szánta.
- Oh, hát, jól tartom magam, köszönöm. Ez a munkám, részben. Testnevelést és egészségtant oktatok a Salvatore iskolában. Ismeri? - Meg persze az sem volt hátrány, hogy néhány hónapot a föld alatt töltöttem, egy koporsóba zárva. Azóta sem aludtam ki magam olyan jól, mint akkor...
Biccentek a bemutatkozásra, de az agyamban ugyanolyan csend búg, mint korábban. Tatia neve semmit nem mond, sem pedig Amayáé. Tényleg átaludhattam valami nagyon fontos leckét a természetfeletti történelem órán... Vagy csak paranoiás vagyok, kialvatlan, és túlzottan sok mindent látok bele valami ártatlanba. Mondjuk az érdekelne, mi lehet Amaya és Theo között, hiszen az öcsémet nem úgy ismerem, mint aki túlságosan gyerekcentrikus lenne. Kettőnk közül én rajongtam mindig is a kisebbekért. Hmm, lehet, hogy a kislány vérfarkas? Még így is fura elképzelnem Theót mentorkodni. De hiszek benne és abban is, hogy menni fog neki, meg aztán Amaya milyen aranyos már... Ki ne olvadna el tőle?
- Dehogyis, ha már eddig eljöttek, jöjjenek. Egy pillanatot kérek, míg előások néhány papírt - Az kéne még, hogy szegény kislányt kétszer is ide kelljen hurcolnia. Persze fogalmam sincs, mennyire élnek messze, de nem szeretnék az idejükkel játszani, ha már eddig eljöttek. Meg aztán minden másodperccel egyre szimpatikusabbak, noha azt még mindig nem igazán sikerült kiderítenem, vajon említhetem-e Theo természetfeletti oldalát előttük. Hogy lehet erre diszkréten rákérdezni?
- Oh, remek választás - kacsintok Amayára. - Ha korábban jössz, pillecukorral is meg tudtalak volna kínálni, de sajnos megettem - Aztán persze vissza is jött, de az már nem gyerekeknek való történet. Közben odalépek a konyhaszekrényhez és leveszek egy bögrét, meg kiveszem a hűtőből a tejet. Seperc alatt dobok fel a tűzhelyre egy kisebb lábasban, és amíg a tej forr, végre elkezdhetek körbenézni a papírjaim között.
- Egyedül. Theo-val együtt éltünk néhány hónapig, amíg... Nem voltam túl jó passzban, de egy ideje már kirepült - magyarázom közben, küldve egy barátságos mosolyt Tatia felé. Theo társasága nagyon sokat segített túllendülni azon az időszakon, és egy kicsit mindig is magányos leszek nélküle, de hát sajnos a szomorú valóság az, hogy az ember magányra ítéltetik, amint felnő.
- Itt is van - rántok elő a pult alól egy köteg papírt, ami kisebb fecnikből, összehajtogatott papírokból és brossúrákból áll. Kicsapom őket a konyhapultra és elkezdek kutakodni köztük.
- Nos, minden szombat társasjáték este nálam vagy náluk - válaszolok közben a kérdésre, és fel sem tűnik, hogy többes számot használok az öcsémre és Jeffre. - Bár általában hozzám jönnek, itt több hely van. Ezen kívül nem tudom, van-e más hobbija. Gyerekként szeretett fajátékokkal játszani. Volt egy doboz indiános figuránk és folyton azokkal játszott - Az emlékekre egy pillanatra megállok a keresgélésben és mosolyogva magam elé révedek, de aztán feleszmélek és elnézek a vendégeim felé.
- Úgy sejtem, azt már kinőtte - toldom hozzá, aztán Amaya ácsorgása láttán eszembe jut valami és a székek felé intek. - Helyezzétek magatokat kényelembe, állva nem lehet kakaót inni. Itt van közben a cím. Egy pillanat - Két ujjam közé csippentve meglóbálok egy kis fecnit feléjük. Még Theo írta fel anno nekem, de azóta jártam már náluk párszor, így ismerem a környéket.
Mielőtt azonban odaadnám, a tej forrni kezd, szóval lehúzom a tűzhelyről és beleöntöm a csokiport, felturbózom egy kis fahéjjal, karamellel és ezzel-azzal, aztán gyorsan összerittyentem így még egyszer a keveréket. Amint kellően besűrűsödik, már töltöm is ki a bögrébe és ráfújok egy nagy adag tejszínhabot, így teszem le végül Amaya elé, egy kiskanállal és egy lovagias meghajlással együtt.
- Tessék parancsolni, hölgyem. Vigyázzon, még forró - mosolygok rá vidáman, aztán Tatiához fordulok és átnyújtom neki a cetlit, rajta a címmel.
- Ez az, ahol meg szokott fordulni a... "barátaival" - tartok egy rövid szünetet a szó előtt, kíváncsian fürkészve Tatia arcát, hátha le tudom róla olvasni, hogy érti, hogyan értem. - Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy barátságos helyszín egy gyermeknek. Elkísérhetlek, ha gondolod. Vagy esetleg hivatkozz rám és erre a cetlire - Nem akarom rájuk erőltetni magam, érzem azért a tartózkodását velem szemben, ami teljesen érthető. Épp ezért fel sem ajánlom, hogy esetleg vigyázok addig Amayára, pedig biztos jól ellennénk, betennék valami mesét, meg ilyesmi... Szóval ha nem is fogadja el a kíséretemet, remélem, azért óvatos lesz ott is. Mindenképpen rá fogok írni Theora később, hogy tudjam, épségben megtalálták őt. Fogalmam sincs, miért aggódom két idegen miatt, de úgy tűnik, van, ami a halál után sem változik.

youtube ••• hellobello    ••• kredit

Összetév... Mi? Az arcomon határozott határozatlanság jelenik meg, kérdőjelek pattognak a fejem körül, szinte már kiskutyásan billentem oldalra a fejem értetlenségemben. Egyáltalán nem a nő szavait vonom kétségbe, sokkal inkább a saját tudatállapotomat és józanságomat kezdem el megkérdőjelezni. Megőrültem? Hallucinálok? Vagy még mindig a fürdőszoba kövén heverek félájultan? Hogy tudnám összekeverni, amikor...? Oh. Az agyam hátsó zugában vergődő, még aktívnak nevezhető, félárva agysejtem bedobja előre a hasonmás szót, és egy pillanatra megvilágosodom - értem -, de aztán a villanykörte pislákolva ki is alszik. Nem értem. Ettől függetlenül mondjuk akkor, hogy mégis csak összekeverem őt valakivel. Az élet arra nevelt, hogy sosem éri meg nőkkel vitatkozni.
- Bocsánat, megcsal a szemem. A korral jár - legyintek, mintha már fél lábbal a sírba készülnék a három x-esek közepén. Őszintén szólva már a húszas éveim alatt is úgy viselkedtem, mint egy nyugdíj előtt álló vénember, szóval mostanra már lélekben, mentálisan és fizikailag is a nyugdíjas éveimet élem, amire a kétnapos borosta... sem játszik rá igazán jól, de nem baj. Apámtól megörököltem a babaarcot, és örök átok, hogy így zárták belém egy kiégett vénember lelkét. Soha senki nem veszi komolyan a problémáimat.
- Theo? - ismétlem meglepetten és a nőről ismét a lánykára esik a pillantásom, mintha ő meg tudná mondani, jól hallottam-e. A mosolya aranyos, viszonzom is, de az anyja(?) óvatosságára való tekintettel felegyenesedem inkább egy kisebb nyögéssel. Az én koromban már, ugyebár...
- Attól tartok, nincs most itt. Nate vagyok, Nathaniel Storm, Theo bátyja - mutatkozom be és ösztönösen a kezem nyújtom egy kézfogásra, miután a nadrágomba töröltem. Aztán persze leesik, mekkora hülye vagyok, mert ha Theo egy régi ismerőséről van szó, akkor lehet, hogy ő úgy tudja, meghaltam... De akármennyire behatón is fürkészem a nő arcát és akármennyire is próbálok elvonatkoztatni Elenától, egyáltalán nem tűnik ismerősnek, ahogy a kislány sem. Ha Theo barátja, sosem találkoztam vele. Oh, lehet, hogy vérfarkas? Várjunk, Theo mintha mondott volna valamit arról, mit csináljak, ha fura alakok kezdik el keresgélni őt... A villanykörte ismét elkezd pislákolni a fejemben.
- Mi történt, valami bajt kevert? Vagy ő van bajban? Ha nagyon sürgős, meg tudom csörgetni, bár nem mindig veszi fel elsőre. Csak tudnám, minek hord akkor magánál telefont... - Az agyam rögtön elkezdi feldobálni a legszörnyűbb képeket. Viszont fogalmam sincs, az előttem állók mennyit tudnak a természetfeletti világáról, ezért a falka-dolgokat egyelőre inkább nem pendítem meg. Ennyi józan ész azért még belém is szorult, ha több nem is.
- Ah, de b-u-n-k-ó vagyok, jöjjenek be, ne ácsorogjanak odakint. Seperc alatt megtaláljuk őt, semmi gond - kapok észbe, szándékosan lebetűzve a szót, mégis csak egy kishölgy társaságában vagyunk és az kéne még, hogy eltanuljon tőlem egy csúnya szót. Az ajtóból viszont rögtön félrelépek, hogy beinvitáljam őket. -  Szolgálhatok esetleg addig valamivel? Theo mellett, persze. Víz, tea, kávé, kakaó? Maradt egy kis tejszínhabom. A kakaóra, természetesen, nem a vízre, bár ha engem kérdeznek, a tejszínhab mindent jobbá tesz. De csakis rendszeres fogmosás mellett - Senki ne mondja, hogy nem teljesítem maradéktalanul a tanári kötelességeimet. Közben már a zsebeimet tapogatom a telefonomat keresve, meg az emlékeimben is kutakodva közben, hogy ha itt nincs, mégis hol kereshetnék az öcsémet. Csak úgy nem irányíthatok el két idegent a lakására, vagy a falka területére, főleg nem egy gyereket... De az is ki van zárva, hogy rájuk csukjam az ajtót, hiszen láthatóan segítségre szorulnak, az öcsém pedig néha tényleg jól el tud bújni.

youtube ••• hellobello    ••• kredit

Egyetlen szebb dolog létezik csupán egy otthon eltöltött szabadnapnál: két szabadnap. Nem mintha önszántamból maradtam volna otthon; amikor reggel magamhoz tértem az éjszakai kábulatból már éreztem, hogy ez nem fog működni. Most nem. Szerencsére Caroline megértő volt és nem feszegette a dolgot, habár Sebtől kaptam néhány - egyelőre még - olvasatlan üzenetet, amikre nem volt energiám válaszolni.
Lehúzom a wc-t és egy kimerült sóhajjal visszagördülök a kőre, hátamat a falnak vetem, a karomat a felhúzott térdemre támasztom és csak lélegzem. A nyelvemen még ott a kesernyés íz és a szemem is nedves, de az émelygés lassanként enyhülni látszik, ahogy nincs már, ami irritálja a kiürült gyomromat. Adok magamnak néhány percnyi önsajnálatot, aztán megkapaszkodom a kád szélében és talpra küzdöm magam, öblögetek, fogat és arcot mosok. A tükörképem sápadtan és kialvatlanul pislog vissza rám, de magamra öltök egy fáradt mosolyt és máris visszatér némi tompa csillogás a szemembe, még ha nem is teljesen őszinte. Letámaszkodom a mosdókagyló szélére és veszek pár mély levegőt. A tekintetem megpihen a narancsos dobozon a mosdó szélén és rövid töprengés után kinyúlok érte, a kezembe fogom, megrázom a tartalmát. Újabb töprengést a fedél felpattintása követ, majd két fehér kis bogyót szórok a tenyerembe. Egy már nem mindig elég. A fájdalomcsillapítók most is megnyugvást hoznak és el is tompítanak annyira, hogy a kanapéra vonszolva magam perceken belül elnyomjon az álom.
A nap már kezd leszédülni az égről, mire magamhoz térek és nekilátok összedobni valami vacsit. Az alvás és a gyógyszerek jót tettek, egészen újszerűnek érzem magam, még azt is meg merem kockáztatni, hogy holnap már el tudok menni dolgozni, ha a pirítóst és a rántottát, amit épp kotyvasztok, túléli a gyomrom. A hirtelen támadt étvágyamra alapozva egyelőre bizakodó vagyok, és ezek a rosszullétek amúgy sem szoktak tovább tartani néhány napnál.
A rádióból halk zene szól, együtt dúdolok az énekessel, míg a magánkoncertezést éles kopogás nem szakítja meg. Érdeklődve az ajtó felé lesek, jól hallottam-e, és biztos ami biztos alapon elzárom a tojás alatt a gázt, a vállamra csapom a konyharuhát és megindulok ellenőrizni, ki lehet az. Remélem, nem Seb, még nem sikerült teljesen elpakolnom magam után és tudom, milyen rendmániás... Mondjuk ebből kiindulva Theoval sem járnék sokkal jobban, sőt. Kérlek, add, hogy ne Theo legyen...
Az ajtóban megjelenő arc láttán viszont elkerekedik a szemem. Őszintén mondom, hogy sok mindenkire számítottam, de rá a legkevésbé sem.
- Miss Gilbert? - üdvözlöm meglepetten, majd ahogy a tekintetem lejjebb téved kiül néhány kérdőjel az arcomra és kíváncsian oldalra billentem a fejem. Ehm, miről maradtam le, míg betegszabin voltam? - Miben segíthetek? - kapom vissza a pillantásom Elenára (?), de le-lesandítok közben a kislányra is, határozottan elkapja a figyelmem. Milyen aranyos! Nem is bírom megállni, végül féltérdre ereszkedem és rávillantok egy barátságos mosolyt.
- Hé, szép fonat. A te remekműved? Megrendelést is vállalsz? - pillantok a hajában lévő díszre elismerőn, majd fel a nőre, ha esetleg közben válaszolna a váratlan látogatása okát illetően.

youtube ••• hellobello    ••• kredit