"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Lehetővé teszi, hogy azonnal érzékeljem, ha valaki nem mond igazat. Ez többféleképpen is megnyilvánulhat. Például az intuitív érzékeknek köszönhetően figyelmeztethetem magam, ha valami nem stimmel, vagy akár fizikai jelzéseket is kaphatok, mint egy bizsergés a tenyérben, amikor hazugság hangzik el.
Átváltozás
Ironikus, hogy amennyire azt hittem én vagyok az, aki a gyeplőt fogja, hamar rá kellett jönnöm, hogy ez korántsem volt így. Mindig is mások dallamára táncoltam... Épp ezért nem volt semmi befolyásom arra, ami történt velem. Egy autóbaleset következtében majdnem életemet vesztettem. Ha Damon nem itatja meg velem a vérét, talán tényleg meghaltam volna. Vagyis... Katherine erről gondoskodott nem sokkal később, amikor a kórházban mégis aláírta a halálos ítéletemet és egy párnával oltotta ki az életem. Aranyos kis pizsiparti, nemde? Először éreztem a halál ízét. Ijesztő volt és sötét. Akkor még nem tudtam, hogy valaha fel fogom-e nyitni a szemeimet. Élni akartam! S éltem is... Vámpírként.
Család
Elizabeth Forbes: Mystic Falls lecsodálatosabb sheriffje, aki örökké a szívünkben él... Hiányzol, Anyu. Bill Forbes: Mindig is azt hittem, hogy apás lány voltam. Ami talán egy bizonyos szintig igaz is volt. Még a vámpír-gyűlöletedet és a kínzásomat is megbocsátottam neked. Te a végsőkig kitartottál nézeteid mellett és hagytad, hogy a halál ragadjon el, ahelyett, hogy te is olyan szörnyeteggé válj, mint én. Lizzie és Josie: Szeretett lányaim, kik egy varázslatnak köszönhetően kerültek a szívem alá. Habár nem vérszerinti gyermekeim, én mégis úgy tekintek rájuk, mint a szemeim fényeire. Stefan: Drága férjem, akiért az évek alatt megtanultam küzdeni és kitartani. De most mégis hova lettél megint?
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Homlokom gondterhelt barázdákba mélyed, alsó ajkamat pedig már véresre rágtam az utóbbi pár percben. Pár perc... Bárcsak ennyi időt venne igénybe egy coven átkának megtörése. Vagy legalább valami távpont, ahonnan elindulhatnék. Oly' sok év telt el már azóta, s most az élet csupán egyetlen egy évet hagyott hátra arra, hogy megmentsem a lányaimat a sorsuktól. Egyikőjüket sem veszthettem el. Túl sokan távoztak már az életemből, nem hagyhattam, hogy ez a jelenség ismételten kopogtasson az ajtómon. Ha kellett hegyeket is mozgattam a válaszok eléréséhez. Ezért is utaztam sokat, hogy minden területről képes legyek információkat gyűjteni. - Azt hittem már hazamentél. Felkapom a fejemet a könyvből, mely csak egyike volt a hatalmas kupacnak az asztalomon. - Ric... - sóhajtok fel halántékomat érintve, majd mutatóujjammal nyomkodok párat a feszült pontokon. - Egyszerűen nem találom a válaszokat. Te nem aggódsz? - buta kérdés, mégis irigyeltem őt, amiért ilyen gondtalan ábrázattal tudott felkelni nap, mint nap, ameddig én a hajamat tépem frusztráltságom végett. Tovább fürkészem szótlan arcát. Látom vonásain és ajkai rezdülésén, hogy ő is értelmetlennek véli a kérdésemet, így inkább egy mosolyt villantva felé csukom össze a könyvet, majd megtöröm a kínos csendet. - Mit szólsz egy pohár bourbonhöz? Amúgy is szuper igazgatók vagyunk, megérdemeljük, hogy a nap végén lazítsunk. Nem mondhatsz nemet. Rád fér már egy kis relax, Ric. - szelíd mosollyal indítok, remélve, hogy az energetikus szavaim mellett nem fogja úgy nézni az "ajánlatom", mintha lerohannám. Ugyanakkor valóban nincs választása. Kelletlen sóhajával viszont aláírja "halálos ítéletét", s zöldutat ad nekem, hogy a titkos piakészletet feltárhassam előttünk.
X
Részeg vagyok, mint az ágyú. Ezt még részegen is el tudom ismerni, arról nem is beszélve, hogy Ricnek kellett kitépnie a bourbonös üveget a kezemből, csak azért hogy ne takarítsam ki a rejtett piakészletünket. Bár lehet már túl késő volt, s csupán pár cseppet sikerült megmenteni. Fáradt, laposakat pislogó szemekkel nézek körbe a félhomályban, melyről lassacskán felismerem szobám berendezését a falra aggatott családi fotók és egyéb festmények formáiról. A fejem hasogat, de tudom jól, hogy ez a pillanat is viszonylag hamar el fog múlni. Egyetlen kívánságom csupán az, hogy a lányaim egyikének se jusson eszébe rám nyitni az ajtót. Nem akarom, hogy így lássanak. Megtörve. Mert akármennyire is el tudom hitetni magammal, hogy minden rendben és boldog vagyok; ez igazából nincs így. A fal felé fordulok, át az oldalamra, egyik kezemet pedig a párna alá csúsztatom, s így fürkészem tovább a szoba lágy fényébe borított sarkait. - Szedd össze magad! - ösztönzöm magam egy kicsit, de aztán ismét az alkohol hullámai veszik át az uralmat. Lehunyom a szemem, de csak rosszabbá válik az egész, mintha csak egy tenger közepén hánykolódnék. Tudom, hogy lassan kijózanodok, de még egy kicsit utazni akarok a részegség mámorában. Rég volt már, hogy hátradőltem és elfeledtettem magammal a gondjaimat, még ha az csak egy egészen picikét működött csak. Bezzeg Elena és Bonnie nem él át ilyen traumákat. Nekik mindig minden könnyebb volt. Nem állított az élet eléjük ekkora nagy problémákat. Miért mindig én húzom a rövidebbet? Nem azt kívánom, hogy másoknak kegyetlenebb sorsuk legyen, de miért én vagyok az, aki annyira próbálkozik, mégis hatalmasat bukik a végén? Nem akarom, hogy Josie és Lizzie is eltűnjön az életemből. A két drága, gyönyörű lányom, akik oly sok örömmel töltöttek el az évek alatt. Amikor Te újra eltűntél a Föld színéről, ők voltak azok, akik támogattak. Akaratom ellenére is, de gondolataim közé szökik Stefan három évvel ezelőtti akciója. Dühösen markolok rá a fejem alatti párnára, majd vágom azt a falhoz, mintha csak egy tinédzser tombolná ki magát. A párna anyaga kissé meghasad a fal érintésekor, így a korábban tiszta és rendezett szobát most apró tollpihék lepik el. Azóta se tudtam megbocsátani neki. Hiába voltam ott neki, hiába tartottam benne azt a maréknyi kis lelket is, ő ismét önző volt és inkább elfutott. Felkínlódom magam az ágyon. Az alkohol egész tűrhető sebességgel szökik ki testemből, ahogy a gyógyulásom is felgyorsul a procedúra alatt. Ismét józan vagyok. A célom pedig most vált igencsak tisztává magam előtt. Meg fogom menteni a lányaimat minden áron, s nem hagyom, hogy bárki vagy bármi az utamat állja ebben. Erős leszek, Anya. Ígérem.
Fõkarakter: Baek Da-Hye
Az álarc mögött: Lyndriana
Caroline Forbes-Salvatore
A vérem különleges. Íze fémes vagy juharszirupos, amely minden korttyal mesél. Az illatom, akár a penész és az állott levegő keveréke, ami minden lélegzetvétellel áthat.
❝Must be something in the water or that I'm my mother's daughter'❝
Kedves Anyu!
El sem tudod képzelni, hogy mennyire örülök neked! Mindig ott vagy nekem és Josienak, amikor szükségünk van rád... tudom, hogy a valódi anyánk nem Te vagy, de mégis Te vagy a mindennapi életünk része, az, aki életet adott nekünk. Végigkísérted az életünk minden pillanatát a születésünktől fogva. Fogalmam sincs, mi lesz 1 év múlva, mikor eljön az a bizonyos nap... a születésnapunk Josieval, ami minden lesz, csak nem épp boldog. Hidd el, anyu, ahogy te, úgy mi is épp eleget gondolkozunk azon, mi történik majd aznap. Hogyan is tudnánk elkerülni? Együtt... remélem, megtaláljuk a megoldást. Az sem számít, ha az utolsó pillanatban jövünk rá, miképp maradhatunk mindketten életben. Nem akarom bántani Josie-t és tudom, hogy ő sem engem, de... ez az egész "átok", ami a kovent sújtja... nem is tudom. Olyan egyszerűnek tűnik a megszüntetése és mégsem. Anyu... kérlek, tarts ki. Stefan haza fog térni hozzád! Ha kell, hazarángatom, hogy újra boldog legyél. Kijár neked a boldogság, anyu! És ezt neki is tudnia kell... bármennyire is zavarta meg Stefant az új adottsága, vagy éppenséggel átka.
(Mit gondolsz, anyu, ha vámpírrá válok, elkerülhető az összeolvadás?)
Drága Lyn, érezd nagyon jól magad CareBear bőrében!
Várj, ne szaladj úgy! Van itt még neked valami... kapsz egy útravalót. Egy talizmánt, ha úgy tetszik. Sok szerencsét, és sose hagyjon el téged a remény!℘Szerencsekocka.
Lizzie Saltzman
Egy sziluett
vajon ki lehet õ?
163
C szint: Kalmithil
Talizmánként XY-t kaptam
Ez az én történetem :
Történetem
Az életem ennyi titkot rejt :
0
Titulus :
Blondie
Másik felem :
Seraphim Scamander
Lelkem zárt ajtói mögött :
idézet
Lejátszási listám :
Akinek az arcát viselem :
Jenny Boyd
Tartózkodási helyem :
Mystic Falls
℘ ℘ ℘ :
Lizzie, we're all pandas. We're in this together.
- Hope
We're in complete pandagreement.
- Josie
We're all seeing the same thing now. Oh, good. Unless that's bad.
- Lizzie
panda squad
Az álarc mögött :
Eliffe
℘ ℘ ℘ :
Vas. Május 26 2024, 03:44
The member 'Lizzie Saltzman' has done the following action : Dobókocka
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."