"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Tényleg halálra untam magam mióta nem volt konkrét feladatom és olybá tűnt, hogy a főnökasszony is megfeledkezett rólam vagy legalábbis arról, hogy mikre lehetnék képes. Lilith és Asmodeus nem azért teremtettek, hogy elsorvadjak az unalomban és az éhségben, mert hát manapság nem könnyű élelmet találni. Mióta nyílt titok a vámpírok és az egyéb fajok léte egyre nehezebb a halandókkal, akik pedig maradtak... uhh inkább nem is ejtek róluk szót. Borzalmas az ízük. Mivel mostanság ilyen és ehhez hasonló dilemmákkal küzdöttem, igy könnyebb volt a démon agyára menni, aki mostanság sűrűn zaklatott. Volt benne valami, amivel magához vonzott és egyszerre taszított is. Gyorsan mellé huppanok és egy olyan előadást rittyentek, amitől másnak felállna minden haja szála és ahogy elnézem a kislányt épp olyan fejet vág. Persze a szemem sarkából látom, hogy a démon le se veszi rólam a tekintetét, mióta mellé telepedtem. Mosolyra görbül a szája szeglete és biztos vagyok benne, hogy éppen annyira élvezi ezt az egészet, mint én. A kislány vörös arccal elviharzik, mintha szellemet vagy valami pszichopatákat látott volna, pedig én olyan kedves voltam vele szemben. Kissé megforgatom a szemeimet, ahogy hangot ad a gondolatainak, mert semmi kedvem sincs vele bármit durván csinálni, bármennyire is vonzza egyrészemet azaz éhes vigyor. Sosem zavart, ha valaki rajtam legeltette a szemeit, igy most is csak rá rakok egy lapáttal ahogy macska módjára még inkább elnyúlok az asztalon. Nem kerüli el a figyelmem az, ahogy beszívja a levegőt és lehunyva tartja a szemeit, ó drágaságom ez még csak a kezdet. Az unalmam és a türelmem határtalan, szeretném, ha minél jobban kiborulna. Olyan sokat játszott már az idegeimen, most én vagyok a soros. - Komolyan azt képzeled, hogy mindenben követem a szabályaidat? - kérdőn emelkedik a szemöldököm, de nem mondtam neki nemet, legalábbis egyelőre. - Rengeteg? Mióta gondolkozol azon, hogy te meg én? - kissé felemelkedek, de csak azért, hogy felkönyököljek, úgy nézzek rá. Nem zavar, hogy közelebb hajol hozzám, mélyen beszívom a kénes illatát, ami másnak pokoli maró lehet, de egy szirénnek, aki a pokolban született és a szülei éppen ilyen szagot árasztanak, inkább tűnik az otthonnak. - Persze, most ez az enyém lehetne? Kissé vicces ezt épp a te szádból hallani, aki elijesztette a múltkori vacsorám - kissé sértetten felemelkedek, mintha még mindig haragudnék rá a múltkori miatt. Éppen folytatnám a beszélgetést, mire megjelenik egy idősebb pincérnő, aki elég durván méreget minket, miközben gyorsan kihozza a feketémet. - Köszönöm, maga egy igazi angyal - búgom a hölgynek egy hatalmas mosollyal az arcomon, mintha egy kis angyal lennék, aki képtelen olyan undoritó dolgokra, mint amiket a kislány terjesztett rólunk. Majd a démonra nézek, akivel találkozik a tekintetem, majd egy kortyot iszom a rendelésemből. Kellemes íze van, bár semmi szükségem sincs rá. Látom a félmosolyát, majd vállat vonok egy mosoly közepette és kissé elgondolkodok a szavain. - Az unalomnak nincsenek határai. Alkut? Ugye tudod, hogy én nem egy naiv kis ember vagyok, akit manipulálhatsz? - látom a sötétséget az íriszeiben és a vigyorában is. Érzem, hogy egyre jobban előtör benne a démoni énje, ami pezsdítően hat rám. - Hadd halljam, mit szeretnél igazából? Milyen ötleteid vannak? Aztán eldöntjük, hogy benne vagyok-e vagy sem - vigyorom kiszélesedik és előtör belőlem a fenevad, aki farkaséhes és más kedve sincs csak ölni, gyilkolni. Nem fogom olyan könnyen adni magam bármennyire is unatkozom, éppen azért komoly arcot vágok mielőtt újra a kávémra terelődik a figyelmem.
A vérem különleges. Íze a mérgezett almára hasonlít, amely minden korttyal mesél. Az illatom, mint a frissen esett esõ, ami minden lélegzetvétellel áthat.
No one else sees it, this thing in me, Even I didn't see it at first. Then one day it was there. A stain I neer noticed before, a tiny flip of darkness invisible to everyone, but I could see nothing else til finally, I realized the darkness wasn't a mark from something I'd done or a regrettable decision I'd made. I was shedding my skin. The darkness is what was underneath. It was mine all long.
Sosem gondoltam, hogy bele fogok fáradni a halálom utáni létezésbe, de most, hogy az a nyomorult pecsét ehhez az istenverte testhez kötött, úgy éreztem, Lucifer ajánlata mégsem volt annyira jó alku, mint azt eddigi létezésemben gondoltam. Túl sok idő telt el így a számomra. Túl sok ideje nem tudtam kiadni magamból a fáradt gőzt, és túl sok feszültség gyűlt fel bennem ahhoz, hogy el tudjak vonatkoztatni mindettől. Ráadásul a halandó lelke nem szunnyadt teljesen. Éreztem, hogy még mindig, időről-időre neki próbál menni annak a belső ajtónak, amelyet szó szerint rávágtam, amikor megszálltam a testét. Olykor dörömbölt, máskor megpróbált beszédbe elegyedni velem, még az is előfordult, hogy imákat mormolt, talán nem is modern, hanem ősi nyelveken. Tényleg nyughatatlan volt. Még azt is mondanám, ez tetszett, mert sosem hagyta, hogy lankadjon a figyelmem. És éreztem mennyire gyűlöli, amiért nem tud kiűzni. Nem tudhattam, hogy tisztában van-e a pecséttel, amelyet a bőrére égetett az a különös varázsige, amit a társa kántált el, amikor megkötöttek. Én nem szóltam neki.Ám az is igaz, hogy van némi kiesett idő, amikor talán nem én voltam a tudatomnál, hanem ő. Más szempontból viszont ez a kérdés nem számított semmit sem, hiszen attól még én voltam a főnök. Abban a szobában maradtam, amit felhúztam neki a testében, hét lakattal zártam oda be, és az erőfeszítései ellenére, nem igazán volt esélye szabadulni. Mégis fárasztott már, hogy a körülményeim nem ideálisak voltak, és jó néhány szempontból akadályozta ez az egész a képességeimet is. Sokkal több energiát emésztett fel, például hogy visszajussak a sötét dimenzióba, így csak bizonyos időközönként tettem jelentést annak a kurv… akarom mondani a királynőnek. Az is túl sok mindent akart és legalább annyit is ígért, de nem teljesítette az ellentételezés feltételeit. Szemmel láthatólag nem is próbálkozott. Az egyetlen előnye, hogy hivatalosan neki esküdtem hűséget és dolgoztam, hogy éppen egy szirén nyomában kellett koslatnom, legalábbis a földön eltöltött időm egy részében; másban szabad kezet kaptam. Márpedig néhány, a dimenziók között sertepertélő démon állította, hogy az olyan nagyfokú mágiával létrehozott démoncsapdákat, mint amiket a halandóm bőrére égettek, a szirének képesek lehetnek eltüntetni. Nekem pedig jelenlegi helyzetemben ez éppen elég volt. Csak azt kellett kitalálnom, hogyan tudnám rábeszélni a szirént arra, hogy segítsen nekem. Mert nem voltunk éppen puszipajtások az első találkozásunk óta: kissé zokon vette, hogy elszaladt a vacsorája, pedig én már akkor is megmondtam neki, hogy jobban kellett volna figyelnie, hogy ne szökhessen el.
Mindemellett most éppen nem az ezüsthajú nyomában voltam, hanem McKinley-ben nézelődtem. Kerestem valakit, aki be tud juttatni a campusra, és az ottani könyvtárban, mert erre felé divat volt az okkultizmussal foglalkozni. Furcsák az emberek, ezt mindig is tudtam. Elég gyorsan találtam is egy lányt, kivel abból az apropóból elegyedtem szóba, hogy ő volt a pincérnő a kávézóba, ahová betértem – különösebbképpen nem rajongtam a kávéért, de egy egyetem környékén ez meglehetősen megszokott viselkedésnek számított, és jól passzolt a kutató álcájához is, amit felvettem. A leányzó persze nagyon segítőkész volt: megvoltak annak az előnyei, hogy egy meglehetősen sármos vadász arcát nyertem meg bónusznak a pecséttel együtt; és nagyon gyorsan elmondott elég sok mindent, ami az egyetem kapcsán érdekelt. Semmi különös dolgokról nem beszélt persze, de kiindulásképpen ezek mind jól jöttek. Már éppen az egyik tincsét csavargatta, hogy zavarát leplezze, miközben a szemébe a halandóktól jól ismert éhség költözött – pedig nem is tudják valójában mi az az éhség –, amikor egy furcsán ismerős ezüst hajkorona villant fel a látóteremben, majd alig egy perccel később a jól ismert, dallamos hang is megszólalt, amint mellém telepedett egy székre.
A tekintetem attól a pillanattól kezdve rátapadt, hogy észleltem a jelenlétét. Volt a szirénben valami, ami rendkívül vonzóvá tette, de általában annyival letudtam ennek a kérdésnek a nem-boncolgatását, hogy nyilvánvalóan izgalmasabbnak találtam, mint bármilyen halandót. A szavai hallatára akaratlanul is mosolyra görbül a szám sarka. Érzem magamon a pincérlány riadt tekintetét, mintha azt várná, egy másodpercig, hogy megcáfolom egy őrült idegen szavait, de mivel ez nem történik meg, inkább elviharzik. Az elsuttogott szavak hallatán az arca kivörösödik. Édes… engem azonban Sierra szvai egy pillanatig nem hoznak zavarba.
– Tudod, ha durván akarod, rajtam igazán nem múlik – búgom karcos hangom, a szám sarkából kiindult mosoly más éhes vigyorrá változott. Van abban valami kihívás a számomra, hogy éppen őt vegyem le a lábáról. Lustán vándorol végig az alakján a tekintetem. A nevem obszcén rövidítése hallatán élesen szívom be a levegőt, és egy pillanattal hosszabb ideig tartom lehunyva a szememet. Nem akarom leplezni egy pillanatig sem, hogy ez a becézgetés felháborít. Szóban azonban nem reagálok rá.
– Lássuk csak – gondolkodom el a másodperc töredékére – ha játszani akarsz velem, akkor az én szabályaimat kell követned – felelem a kávéscsészém mögül laposan, az asztalon elnyúló nőre pillantva, mint egy macska, aki azt latolgatja, hogy meddig húzza a kisegér idegeit, mielőtt felkapná a levegőbe és lenyelné. – Rengeteg ötletem van mindkettőnk szórakoztatására – egy egészen picit közelebb hajolok Sierrához, így még erősebben érzem az esőre emlékeztető illatát. – Ami az éhségedet illeti – mímelt sóhajt eresztek meg, miután kortyoltam a meleg italból – nem kellett volna elijesztened a lányt. Felőlem a tiéd lehetett volna – jegyzem meg semleges hangszínen. Különösebbképpen nem hat meg, hogy mikor fogyasztott el utoljára bárkit is, engem kevésbé határoz meg az éhség, nem csak az emberi test miatt, hanem az elkárhozott lelkem miatt is.
Egy másik pincérnő, idősebb és szemmel láthatóan elég furcsán méregeti a szirént és engem is, kihozza a futtában rendelt cappuccinot Sierra számára, majd amilyen gyorsan csak lehetséges távozik is. Valószínűleg a nevetséges kis ötletet megosztotta az egyetemista lányka a többi személyzettel. Nem különösebben hat meg mindez. Higgyék csak, hogy az ezüsthajúval egy furcsa, deviáns párt alkotunk, akiknél a legalapabb dolog a kikötözés. Igazából szórakoztat ez a fajta felütése a dolognak. Most már csak azt nem értem teljesen, hogy a szirén valójában mit akar tőlem, mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy őszinte lett volna velem teljesen, és tényleg csak annyi a baja, hogy unatkozik és éhes. A tekintetem újra a mellettem ülő nőre függesztem és kissé oldalra billentem a fejem, a karjaimmal megtámaszkodom az asztalon, és fürkészve ismét végigmérem, miközben kezd formálódni egy gondolat a fejemben: – Mindenesetre elgondolkodtató, hogy utánam jöttél – cinkos félmosolyt villantok. – De kössünk alkut! – a szemeim kissé összeszűkülnek, és valami sötét költözik az íriszeimbe, a vigyoromba, egy kissé az egész kisugárzásom megváltozik. Nem is gondoltam, hogy ilyen egyszerű lesz a dolog, de ha már így alakult, ostoba lennék elengedni a lehetőséget.
A vérem különleges. Íze, akár a gyömbér, égető és maró, amely minden korttyal mesél. Az illatom, mint az enyhe kénkő, ami minden lélegzetvétellel áthat.
163
C szint: Kalmithil
{ egy dögcédula, amibe angyal szárnyakra emlékeztető mintát karcoltak }
{ deadly fever, please don't ever break
be my reliever 'cause i don't self medicate and it burns like a gin and i like it
put your lips on my skin and you
might ignite it, hurts, but i know
how to hide it, kinda like it }
℘ ℘ ℘ :
Az álarc mögött :
pallas
Kedd Szept. 24 2024, 13:11
Hello handsome
Drezath & Sierra
I can't imagine a life without breathless moments
Olyan sok minden történt mióta először betettem a lábam Mystic Fallsba és összebarátkoztam Elenával. Könnyedén irányitani tudtam az elveszett kis lányt, majd a drágalátos barátai ellen fordítottam és képes lett volna ölni is. Kár, hogy ilyen hamar véget ért a mi kis macska-egér játékunk, hála a királynő gyenge parancsának. Mikor betette a lábát a Pokolba érdekesnek tűnt, aztán rövid időnk belül Lucifer is szemet vetett rá. Kettőt pislogott a nő és a pokolnak új ura lett, Lucifernek hűlt helyét találtuk és a trónon királynő ült. Tetszett, hogy ilyen bátor és eltökélt, egy ilyen nőt szívesen követtem a végsőkig. Viszont ez megváltozott abban a pillanatban, hogy kiadta az utolsó parancsát számomra. Persze megtettem, amit kért, de azóta csak járkálok fel-alá a sötét dimenzió és a föld között. Leginkább céltalanul. Tetszett a kis beszélgetésem Elenával, de mégsem találtam olyan kielégítőnek, igy keresnem kellett másféle szórakozást. Az utam nem is olyan messze vitt a városkától, a legközelebbi városba, ahol egy egyetem működik és nagyon sok a fiatal, zsenge husi. Befordulok egy sarkon és egyből meglátom az áldozatom, de legnagyobb döbbenetemre és csalódottságomra éppen másnak csapja a szelet. Mérgesen leülök a mellette levő székre és kizárólag a kis pincérlánykát figyelem. - Ó drágám hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek, de nem gondoltam volna, hogy újabb játékszer után nézel. Tudod a férjem és én szeretünk bevonni egy harmadik személyt a hálószobába. De azt tudnod kell, hogy nagyon durván szereti - a végét már csak suttogom egy hatalmas vigyorral az arcomon, mire a kislány riadtan szalad be a kávézóba. - Amúgy egy cappucinot kérnék - kiabálok még utána, majd elégedetten hátra dőlök a székemben és a démonra szegezem a pillantásom. Még jobban kiszélesedik a mosolyom, majd csalódottan elnyúlok az asztalon. - Jajj Dreziii úgy unatkozom és éhes is vagyok - nyafogok neki nagyra meresztett kiskutya szemekkel. Tényleg unatkozom és ami az éhséget illeti abban se hazudtam az meg megint más kérdés, hogy túl dramatizálom az egészet. Egészen idáig a démon járkált a nyomomban, de most fordult a kocka, olyan elkeseredett és unalmas az életem, hogy muszáj feldobnom éppen vele. Valamire csak jó lesz.
A vérem különleges. Íze a mérgezett almára hasonlít, amely minden korttyal mesél. Az illatom, mint a frissen esett esõ, ami minden lélegzetvétellel áthat.
No one else sees it, this thing in me, Even I didn't see it at first. Then one day it was there. A stain I neer noticed before, a tiny flip of darkness invisible to everyone, but I could see nothing else til finally, I realized the darkness wasn't a mark from something I'd done or a regrettable decision I'd made. I was shedding my skin. The darkness is what was underneath. It was mine all long.
A vérem különleges. Íze a mérgezett almára hasonlít, amely minden korttyal mesél. Az illatom, mint a frissen esett esõ, ami minden lélegzetvétellel áthat.
No one else sees it, this thing in me, Even I didn't see it at first. Then one day it was there. A stain I neer noticed before, a tiny flip of darkness invisible to everyone, but I could see nothing else til finally, I realized the darkness wasn't a mark from something I'd done or a regrettable decision I'd made. I was shedding my skin. The darkness is what was underneath. It was mine all long.