Bevezetés a faj történetébe
A Damfírok kialakulását máig vita tárgya képezi, a tudósok sem jöttek rá az igazságra, hogyan is alakultak ki ezek a lények. Az Ötök testvérisége sem tudott előrébb jutni a kutatásokkal, azonban egy dologra rájöttek, hogy eme lények félig ember és félig vámpír dns-t hordoznak magukban. A szülök tehát a legtöbb esetben halandó nő és vámpír férfi kapcsolatából tevődik össze, de persze az sem kizárható, hogy a fordítottja is megtörténhet.
Még ha egy a százhoz is az esély, de amikor utód születik a két faj nászából, mindenképp emberként jön a gyermek a világra. A poronty átlagos életet él mindaddig, míg aktiválódik vámpír fele. Hogy ezt mi váltja ki? A vér, ha nagyobb mennyiségben fogyasztja, akkor már nincs visszaút… félig ember félig vámpírrá változik.
Előfordulhat olyan eset, amikor a damfír nem aktiválja a képességeit, nem iszik vért és ezáltal normális emberi életet él le. Ez rajta áll, valamilyen szinten szabad döntése van, hogy miként is akarja élni az életét.
Ezek a lények sokban különböznek a vámpíroktól. A vérük nem olyan, mint a vámpíroké. Mivel ember, illetve vámpír vér csörgedez bennük, így kissé savassá alakult. Ezáltal a vámpírok ellen jól tudnak védekezni. A vérük gyógyítja a sérüléseket, gyengék a verbénától, azonban a napfény nem árt nekik. Az emberi oldaluk megvédi őket a sugaraktól, mint egyfajta burok. Halandóként, ha gyermeket nemzenek a damfír dns-t továbbadják.
Erõsségek, képességek
Savasság ℘ A Vámpírok számára a Damfír vére és nyála halálos is lehet. Nekik ez olyan mint a sav. Ilyen értelemben ez egyfajta védelmi adottság.
Napfény ℘ A vérszívó Vámpírokkal szemben a Damfíroknak nem árt a nap. Mivel félig emberi lényeg, így az ember felük segít nekik abban, hogy túléljék a fényes sugarakat. Nappal is járhatnak, mindenféle ékszer nélkül.
Emberfeletti erő ℘ Sokkal erõsebbek, mozgékonyabbak, valamint gyorsabbak, mint egy átlagos ember.
Gyógyítás ℘ Halálos sérülést nem, de kisebb sérüléseket gond nélkül begyógyít. Vérük a halandóknak segít, gyógyítja a sebeiket, a vámpírok számára viszont méreg.
Igézés ℘ Alapvetõen képesek az emberek megigézésére, befolyásolására, tehát rávehetik õket bármire, amire csak akarják.
(Ez a képesség már a kezdetektől fogva elérhető a számukra. Nem kell hozzá aktiválni a természetfeletti énjüket.)Behívás ℘ Nem aktivált állapotban a damfírok bármikor be tudnak menni egy adott házba. Ellenkező esetben viszont nem... lásd a
"Kiegészítés" a lap alján.
Gyengeségek
Verbéna ℘ Talán ez a legbosszantóbb gyengeség a damfírok szemében. Ha az adott ember verbénát szed, vagy hord, akkor a damfír nem tehet vele semmit. Nos, úgy értem, megigézni nem tudja. Ha pedig a damfír szervezetébe jut, vagy csak épp a bõrét érinti, maró, égetõ hatású. Ezzel konkrétan kínozni lehet õket.
Halál ℘ A lefejezés illetve a szív kitépés végzetes a damfírok számára. De persze egy jól irányzott nyakkitörés is a másvilágra küldheti ezeket a lényeket.
Kiegészítés
℘ A Vámpír énjük aktiválása után lép életbe a vámpírokra jellemző erősségek és gyengeségek, tehát aki nem aktiválta még a természetfeletti oldalát, őt emberként kell kezelni. A legjobb példa, ha ember marad, akkor nem kell egy adott házba behívni, mivel be tud lépni. Viszont aktiválás után ugyanoda már nem tudna belépni, hiába járt már abban a házban. És a többi képességgel is ez a helyzet.