Ujjaimat gyengéden futtatom végig a falra tűzött verbénacsokrokon. Egyesével haladok, ellenőrizve, hogy mindegyik kiváló formáját nyújtja a mai vendégünknek. Tekintetem a falba ékelt vaskarikára siklik, melynek követve láncának vonalát a pinceszoba középső részéhez érek. Arcom rezzenéstelen, rideg marad, ahogy a vasláncokat körbe ölelő csuklókra emelem tekintetem. Fagyos, nehéz látszatot keltenek, s habár vendégünk számára nem jelentenek túl nagy veszélyt, most a szobába aggatott növényeknek köszönhetően mégis gyengévé vált, akárcsak a harmatcsepp. Egy kósza, kikandikáló verbénaszárat kihúzok a csokorból, majd megszagolva azt forgatom meg ujjaim között. Az illatuk számomra...semleges, de ennek a férfinak magát a poklot jelentették.
Komótos léptekkel sétálok elé, s guggolok le vele egy magasságban. Tekintetem továbbra is a verbénaszáron legeltetem és csak akkor pillantok fel rá, amikor mondandóm akad a számára.
- Hidd el, ha nem a pénzen múlna, már rég halott lennél. - közlöm vele és egyben tisztázom is a fajtám kilétét. Vadász vagyok, aki általában végez a célpontjaival, nem pedig fogva tartja őket. Ez nekem is új volt, de a felkérésnek nem mondhattam nemet, amikor ilyen borsos áron megfizetnek.
- Javaslom, hogy ne ellenkezz túl sokat és nem esik bántódásod. Ha elütnéd az időt egyszerűen...mesélhetsz magadról. A vérontó múltadról, a gerinctelen fajtádról. Tudod miről beszélek. - tovább forgatgatom a verbénát kezemben, egyre közelebb és közelebb emelve azt Kiet arcához.
- Csak nem elvitte a macska a nyelvedet, Kiet?- igazán szótlan volt a napokban, holott igazán nagy volt a szája a vendéglátásom elején.
-Mégis mit mondhatnék a magadfajta naiv bolondnak? - szólal meg először, mire fintorogva szusszanok fel.
- Naiv? Gondolod, hogy én vagyok a naiv? Vicces vagy. - sóhajtom. - Én csak a munkámat végzem. - emelkedek fel előle, majd a verbénát a lábai elé hajítom. - Hidd el, nekem sem élvezet a te nyavalygásodat hallgatni nap, mint nap. Bizonyára nagyon fájhat. -
-Kurvára idegesítő a sok pofázásod. - vicsorogja tovább, amire már tényleg nincs jobb reakcióm egy szemforgatásnál.
- Hadd emlékeztesselek arról, hogy te vagy a kellemetlenebb pozícióban. Jogtalanul felemelni a hangodat...nos, az nem megengedett jelenleg. Szóval legyél jó fiú, Kiet és működj együtt, ameddig a gazdád el nem jön felszedni a korcsát. - nem kedveltem a fajtáját, ezért semmiféle tiszteletet nem tápláltam felé. Nem volt több egy vadállatnál és legszívesebben véget vetettem volna az életének, csak a megbízóim által kapott fizetést nem kaptam volna meg. Ráadásul nem voltam tisztában azzal sem miféle hatalommal rendelkeznek, így nem lett volna előnyös, ha engem vadásznak le, miután átvágtam őket.
A mobilom pittyenésére leszek figyelmes, ezért odébb lépek a vámpírtól és előhúzom a készüléket az értesítés megtekintéséhez. Az unokabátyám üzenete fogad a kijelzőn, ami nem csal ki belőlem túl sok érzelmet. Sosem kedveltem őt, mert szerintem az Im család a végsőkig magasztalja őt, holott T semmit sem tett le még az asztalra, ami dicsőítést kívánt volna. Hiába voltam a család vadásza, a rossz megtisztítója, egyszerűen semmivel sem tudtam kitűnni az Im-ek előtt, amivel valamennyi tiszteletet kaphattam volna. Nekik csak a prófétában szereplő warlock volt a fő érdeklődési pont, akiért még önmagukat is feláldozták volna. T viszont szemmel láthatóan semmit sem akart ebből, s ahogy az üzenetét is átfutom, megint valami kiutat próbál találni a ma esti családi vacsora elől. Belefáradtam már, hogy segítsek neki az ilyenekben, viszont ha nem teszem, a végén ki tudja miféle pofont kapok tőle, amikor végre ráébred az erejére és arra a hatalomra, ami a kezében van velünk szemben. Nem szabad a rossz oldalán állnom.