"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
Nem tudom, hogy lehet-e ezt átváltozásnak hívni, hiszen soha sem voltam ember. Inkább mondjuk azt, hogy öntudatra ébredtem és már egy jó ideje tudom, hogy nem teljesen vagyok ember.
Család
A szüleimet soha nem ismertem meg. Édesanyám belehalt a szülésembe, apámról meg senki nem tud semmit sem. Viszont egy család elég hamar örökbe fogadott, akik szintén koreaiak voltak, így nem véletlen, hogy ugyan New Yorkban születtem, de koreai névvel létezem.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
Sors. Sokan mondják, hogy minden okkal történik, vagy hogy a sors akarta, hogy ez meg az történjen. Illetve még sokat hallani arról, hogy a párod is el van rendelve neked, akivel életed végéig együtt maradsz. Én hiszek-e ebben? Talán. Igazából nem sok hitem van, nem akarok ilyesmikben gondolkodni vagy áhitatni magamat. Szeretek inkább két lábon állni a földön, a biztosabban hinni. Mégis, egyetlen egyszer úgy éreztem, hogy talán a sors tényleg létezik. Vagy hogy valami ismeretlen erő mégis létezik a világban, ami nem az emberekhez köthető, ha nem valami máshoz. Emlékszem, hogy az egyik nap a super marketben voltunk bevásárolni az aznapi vacsorára és a hétvégi ebédhez. Meg úgy az általános dolgokat beszerezni, amik kellenek még. Kivételesen az apámmal voltam, mert anyunak vissza kellett még ugornia a munkába. Apa persze folyamatosan a telefonját nézte, mert elküldte neki anya, hogy miket vegyen meg, hogy véletlenül se maradjon ki semmi sem, ismerte már, hogy elfelejtene valamit. Miközben nem figyelt, véletlenül neki ütközött valakinek. Illetve csak a kocsijának szerencsére, így nem történt különösen nagyobb baj. Apám persze rögtön bocsánatot kért a figyelmetlensége miatt és kicsit szóba elegyedett a másik szülővel. Ő sem volt egyedül, szintén a gyerekével vásárolt. Így utólag bele gondolva, kb egy idős lehetett velem az a fiú. Nem szóltunk egymáshoz, illetve nem is tartott sokáig ez a kis találkozás, de valami akkor arra kényszerített, hogy visszanézek rá és kövessem a tekintetemmel, amíg el nem tűnt a látotávolságomból. Igazából ezt a mai napig nem tudom hova tenni, hogy mégis mi lehetett az az egész. Idősebb fejjel úgy voltam vele, hogy biztosan csak beképzeltem és nem foglalkoztam vele. Nem agyaltam ezen sokat és utána úgy sem találkoztam többet vele, hiába jártunk ugyan oda bevásárolni. Az életem későbbi része nem annyira izgalmas. Vagy legalábbis szerintem sokáig nem az. Ha csak nem számítjuk bele azt, hogy tini koromban történt az, hogy erősebb késztetést éreztem a “rossz” felé. Nem is tudom, hogy hogyan fogalmazhatnám ezt… Alapjáraton nem kerestem a bajt, vagyis nem mindig. Eléggé magamnak való vagyok, nem volt soha sok barátom, sőt, talán egy sem. Furának tartottak, nem oda illőnek és talán pont emiatt is kötöttek belém sokszor. Arra viszont nem számítottak, hogy én megvédem magam és nem fogom szó nélkül hagyni, hogy elverjenek. Ennek mindig azt lett a vége, hogy én vertem el őket és egyáltalán nem bántam. Sőt, élveztem is, hogy valami rosszat tehetek, elvégre csak megvédtem magam, nem igaz? Ilyenkor mindig elborult az agyam és nehezen tudtam észhez térni. Emiatt sok pszichológusnál megfordultam, mind próbálta kideríteni, hogy vajon miért vannak ilyen düh rohamaim, de végül soha nem derült ki a miértje. A gimnázium után ugyan tovább tanultam valamilyen pénzügyi szakon, de közben minden féle meló végeztem diákként. Sokszor kellett munkahelyet váltsak, vagy az indulataim miatt, vagy azért mert volt, hogy elnyúltam egy kis pluszt, amit a fizetéshez tehettem. A diplomaosztás után sem kerestem rögtön olyan munkát, amihez jó lenne a szakom, inkább pincérkedtem. Ekkor talált meg a mostani főnököm. Volt egy nő, aki gyakran járt abba az étterembe ahol dolgoztam és meglátta bennem a potenciált. A mai napig emlékszem a szavaira, ahogyan azt mondja, “kár volna ezt a helyes pofit és jó testet egy ilyen munkára pazarolni”. Megadott egy névjegykártyát, egy host club vezetője. Nem volt sok veszteni valóm igazából, így kipróbáltam magam és a mai napig ebben a munkában vagyok, itt, Mystic Falls-ban. Jelenleg is én vagyok a number#1 host. Hogyan értem el? Nem csak a külsőm miatt, mert ugyan az is kell, hogy imádjanak az ügyfelek, de szimplán soha nem szégyelltem annyi pénzt leakasztani róluk amennyit nem szégyelltem. Hiszen akik ide jönnek, azoknak van pénze, szórakozásra vágynak, én nekem meg pénz kellett. Tiszta haszon, nem igaz? Persze nehéz megtartani ezt a pozíciót, mert irigykedők és vetélytársak mindig is voltak, vannak és lesznek.
Fõkarakter: Scott Griffin
Az álarc mögött: Jinx
Hyon Kang-Dae
A vérem különleges. Íze, akár a karamell, de utóíze, mint a föld, amely minden korttyal mesél. Az illatom az égetett cukorhoz hasonlít, ami minden lélegzetvétellel áthat.
❝In the aisles of fate, a lost soul found salvation's gaze❝
Kedves Kang-Dae!
Azt hitted, megúszol, mi? Hát, drágám, ugye ismered a mondást? Három a magyar igazság, egy a ráadás… Ennek alapján ismét itt vagyok, hogy egy újabb elfogadóval boldogítsalak. Ne aggódj, a lakásban már háromszor körbementem egy füstölővel, hogy elűzzem a negatív energiákat és Raziel zsebébe is csúsztattam némi kenőpénz, hogy ezúttal ne egy teknőssel gazdagodj. Én a magam részéről mindent megtettem azért, hogy jó talizmánnal engedhesselek útnak, ha ezek után nem a kívánt eredményt kapod, akkor a főnöknél reklamálj, vagy kérd el a panaszkönyvet! Biztos megvan valahol, hacsak Katherine és Damon nem dekorálták ki elmés megjegyzésekkel… De térjünk is át a lapodra. Ha valaki, hát én ismerem a krimonok nehéz természetét és sorsát. No, nem azért, mert jómagam is az lennék, hanem van egy lányom, akit szintén ver a sors a saját krimonjával. Egyébként érdeklődik, hogy esetleg te nem szeretnél-e Nephielt cserélni, mert ő nagyon szívesen átpártol hozzád. Úgysem ismered a saját Nephieledet, hiszen csak gyerekként találkoztatok, az a futó szemezgetés pedig a szupermarketben pedig nem túl hangsúlyos. Calista ezernyi indokot tudna felsorolni azért, hogy miért őt válaszd, de szerintem most beteszem a teknősével együtt őt abba a bizonyos szekrénybe, hogy ne zavarja a beszélgetésünket. Tudom, tudom, sokszor mondtam már, hogy nem irigylem a karaktereidet, de hát nem tudok mást mondani, ha mindenkinek megnyomorítod az életét. Itt viszont fennáll a lehetőség arra, hogy talán Kang-Dae-t jó irányba terelje a Nephielje, úgyhogy drukkolok, hogy a fiú hamar megérkezzen hozzád, és ne legyél annyira magányos. Barátok nélkül nehéz az élet, hiszen mindenkinek szüksége lehet egy támaszra, vagy csak valakire, aki néha pusztán gondolatban ver péppé, mert túlságosan is nyüzsögsz és hülyén viselkedsz, de egyébként sosem ártana neked. Örülök neki, hogy a sanyarú fiatalkorod ellenére nem süllyedtél mély depresszióba, hanem akárhányszor próbáltak porba taposni, vagy éppen kerekedett felül rajtad a rossz természeted, te újra és újra talpra álltál és egy jó életet alakítottál ki magadnak. Ez a hozzáállás igazán követendő példa, kiváltképp azért, mert ösztönösen vonzódsz a sötét oldal felé. Egyetlen egy kérdés fogalmazódott meg csak bennem, márpedig az, hogy ki a valódi édesapád? Mostanában elég sokat ment az üzletelés a csalfa démonokkal, szóval remélem, előbb-utóbb te is találsz magadnak egy apukát, mert a Nephieled mellett igencsak megborítaná az életedet. Eleget várattalak már, úgyhogy nem is cséplem tovább a szót: utadra engedlek, vedd birtokba a foglalókat, aztán keresd meg a profilodon szereplő cukifiút! Vagy ne. Azért itt hagyom neked Calista telefonszámát is, hátha meggondolnád magad és mégsem jönnek be a számítasaid.
Várj, ne szaladj úgy! Van itt még neked valami... kapsz egy útravalót. Egy talizmánt, ha úgy tetszik. Sok szerencsét, és sose hagyjon el téged a remény!℘Szerencsekocka.
Daphiel
Egy sziluett
vajon ki lehet õ?
163
C szint: Kalmithil
Az életem ennyi titkot rejt :
0
℘ ℘ ℘ :
Másik felem :
Akinek az arcát viselem :
Imogen Poots
℘ ℘ ℘ :
Az álarc mögött :
Lazarus
Vas. Jún. 30 2024, 19:31
The member 'Daphiel' has done the following action : Dobókocka
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."