A helyszínre érkezve, tudtam, hogy valamit elfelejtek... Theo is megemlítette, de már nem volt mit tenni, a kezemet is varázslás céljából a szatyor irányába nyújtottam, de ha azt nézzük, akkor nincs az a mágia, ami a semmiből megidéz csak úgy egy tárgyat. A fiú is úgy volt vele, hogy nem számított, így én sem csináltam végül semmit. Romantikáztunk kicsit, amint megcsókoltam ő visszacsókolt. Nem számítottam rá, és annyira jól esett, hogy egy pár másodpercig úgy maradtam abban a pózban, becsukott szemmel.
A másik tervemről beszélgettünk addig, amíg Nate ajtót nem nyitott nekünk. Nyilván nem mentünk volna sehova, hiszen ez a parti le volt beszélve, viszont jó volt erről kicsit fantáziálni. Egy kapcsolatban számít az, hogy miként viszonyulunk egymáshoz, na meg persze, a minőségi idő, amit együtt töltünk az is számít... de még mennyire. Úgyhogy a piknikes tervem, ha nem is valósul meg most... majd egyszer bepótoluk.
Nate üdvözölt minket és amint a Mari nevű személyről esett szó, rögtön követte egy Sheela nevű is. Ehhez már nem tudtam mit hozzáfűzni, kezdtem azt hinni, hogy ez a Nate fiú egy milliárdos. Nagyon jól titkolja, hogy igazából a szekrényben rejtegeti az egész személyzetét.
Belépve a szatyrot nyújtottam a kezébe. – Egy... kis... finomság! – Szakadozva beszéltem, mivel elvarázsolt a látvány. Egy új szőnyeg? Tökéletes volt az összkép. Nagyon feldobta a nappalit vele. És a konyha! Hát az valami egészen különlegesen festett. Tetszett, ahogyan átrendezte, emlékeim szerint nem úgy volt a sorrend. Annyira elkalandoztam, hogy csak Nate kérdésére tértem magamhoz. – Öhm, jól megy, nem panaszkodhatom. – Ekkor vettem észre Theo jelzését is, így felé vettem az irányt. – Nos... attól még messze vagyok, mármint azt leszámítva, hogy üvegszilánkokat kellett csipesszel kihúznom egy kisfiú lábából. Ha ez furának számít, akkor tessék. – Leültem a kanapéra majd a játékokat kezdtem el vizsgálni. – Ezen kívül ilyen alap vizsgálatokat kellett végrehajtanom. Úgyhogy a komolyabb műtétek későbbre maradnak... persze aztán meglátjuk. – Bólogattam, hiszen az egyik nővér is megmondta nekem, hogy ez az egész majd kiforrja magát. Nem kell erőltetni, hiszen nem lehet mindenki profi sebész, ha például nincs érzéke hozzá. – Mit szólnál ehhez, Love? – Nem volt semmi a társas felhozatal, de mégis dönteni kellett... valami könnyed játék, ami meghozza az alap hangulatot. Az Uno-s dobozt vettem elő és nyomtam a fiú kezébe. – Rajta, készítsd elő. – Kacsintottam rá, végül az italok felé néztem. – Nektek mit önthetek? – Bátorkodtam otthon érezni magamat, ezért is tettem fel a kérdést.

391 words ℘ Party Rock ℘ note: Kezdődhet a buli!    ℘  kredit

Furcsa, hogy miket produkál az élet, egyik pillanatban még ott tartok, hogy nem tudom irányítani a saját testemet, és nem… nem arról van szó, hogy csak egyfajta betegség, ami okozhatta ezt. Hanem, egészen szürreális… legalábbis a maga nemében. Megszállt egy… szellem? Sosem jöttem rá, hogy mégis mi volt az. Csak egy név kattogott a fejemben. Zack Reed. Ő volt az, akivel meg kellett osztanom a testemet. Pontosabban ő… elnyomott, míg én… az agyam valamelyik szegletében… ücsörögtem? Talán ez a pontos megfogalmazása annak, ami velem történt. Megfigyelő voltam, hiába próbáltam az irányítást visszaszerezni, egyszerűen nem hagyta…
A másik pillanatban pedig… nos, hogy is mondjam… nem emlékszem? Azt sem tudtam, hogyan szűnt meg az életnek nevezett dolog… ami a fejünk felett lebeg. Nem akarok már ebbe belegondolni… a lényeg, hogy ami eddig az őrületbe tudott kergetni… az megszűnt. Egyedül voltam a saját fejemben. Egyedül! Milyen szép ez a szó. Én irányítottam és nem volt más… bennem. Persze ez a „változás” azzal is járt, hogy lényegében… meghaltam? Hát most szóljon hozzá ehhez valaki… tényleg nem emlékszem mi történt, de ha ez mind nem lenne valós… akkor bizonyíték is van róla. A két szememmel láttam. Konkrétan egy sírkő. De ha én élek, akkor hogy a bánatban létezhet egyáltalán egy ilyen dolog?
A gondolataimból tértem magamhoz, miközben a kezemet mostam meg, amint hazaértem a fősuliból. Mindig is erre vágytam, hogy oda járhassak orvosi szakra. Néha el sem hiszem, hogy ez mind megtörténik velem. Főleg, hogy egy olyan személyt tudhatok magam mellett, aki végtelenül támogat. Pont az ő bátyjához készülődtünk, hiszen meg voltunk hívva. Nem akartam elkésni, és ezért sietve rámoltam össze, mindent beraktam egy szatyorba, amit Theo előkészített a konyhában.
Nem telt el hosszú idő és odaértünk Nate házához. – Beraktam, persze. – Hiába válaszoltam, láttam rajta, hogy nagyon izgatott, és inkább a saját szemének hitt elsősorban. Csak kuncogtam, amint megnyugodott, hogy látta a tálat. – Ó, ezt semmiképp sem hagytam volna ki. – Bólogattam, majd mélyen a szemébe néztem. – Szívesen! – Ezt a szót is odabiggyesztettem egy kisebb szünet után. Az érintése hatására egy levakarhatatlan mosoly ült ki az arcomra. Arra késztetett, hogy egy csókot leheljek az arcára.
Theo megnyomta a csengőt kétszer is, már én is kezdtem azt hinni, hogy nincs is itthon a fiú. – Figyelj, ha azt nézzük, akkor nincs gond. – Emeltem meg a szatyrot, ami a kezemben volt. – Itt a B tervünk, a kezünkben. – felnevettem majd Theo-ra néztem. – Piknik. Szép az idő hozzá, nem? – Mire ezeket a szavakat kimondtam, már nyílt is az ajtó… a B tervnek annyi… de persze nem is volt ezzel semmi baj. Üdvözölt minket Nate, az ölelés nem is maradhatott el. Theo után rajtam volt a sor, és ahogy az illik, szinte beleborultam a karjaiba. Mikor kézfogásra nyújtottam a karomat, magához húzott és voltam olyan szerencsétlen, hogy összeakadtak a lábaim… szerencsére Nate elkapott. – Szia! – Köszöntem, majd egy picit furán néztem rá és Theo-ra, a Mari nevezetű illető kapcsán. – De jól megy a sorod, ha még házvezetőnőre is tudsz költeni. – Megveregettem a vállát és úgy mentem be az ajtón. Megvártam míg Nate átveszi a szatyorral teli finomságot és követtem Theo-t. Jogos volt a kérdés, amit a párom feltett. Vajon melyikkel kezdjük? Érdeklődve figyeltem.

520 words ℘ Party Rock ℘ note: Kezdődhet a buli!    ℘  kredit