Sosem felejtem el azt a napot, amikor új esélyt kaptam az életre. Egy újabbat. A sokadik esélyt, ami azt illeti. Ha végiggondolom, olyan vagyok, mint a macska. Kb. kilenc életem van. Bár szerintem a macskák nem szoktak visszatérni a halálból sem szellemként, hús-vér vámpírként meg pláne nem. Azt a mozit megnézném. Először akkor haltam meg, amikor vámpírrá változtam. Aztán bár fizikailag még pár száz évig megmaradtam, de a lelkem egy része az öcsémmel együtt távozott, szóval szerintem azt is számolhatjuk halálnak. Az életem mindenesetre teljesen más lett utána. Egy ideig azt sem tudtam, van-e még egyáltalán értelme létezni egyedül, magányosan. Aztán idővel a pozitivitás útjára léptem. Mint egy zen, megleltem a békét és az örömet mindenben körülöttem. Azt hiszem, a testvérem halála után el kellett merülnöm mélyen a sötétségben, hogy igazán megtanuljam értékelni a fényt. Jó érzés volt segíteni másoknak, főleg a hozzám legközelebb állóknak. Nem sok ilyen ember akadt, miután család nélkül maradtam. Úgy 200 év után került az utamba Stefan Salvatore, aki határozottan a legjobb barátom. Na, ő egy elég nagy projekt volt a protezsáltjaim kifejezetten rövid sorában. Többször is fel kellett őt húznom a gödörből, amibe rendszerint saját magát taszította. Jó-jó, olykor a körülmények áldozata volt a lelkem, de atyaég, Stefannál nagyobb mártírt még nem hordott a hátán a föld. Jézus elbújhat mögötte. Na, de hol is tartottam? Ja, persze... szóval Stefan 162. születésnapján Damon megölt. Aucs. Nem mondom, hogy nem volt bennem harag, de tudjátok, Lexi-féle belső béke és társai. A nagy francokat! Amint volt lehetőségem kicsit fizikai valómban is visszatérni, nemcsak szellemként, kicsit falhoz vágtam Damon-t. Jólesett-e? Nem tagadom. Hogy fekhettem le vele? Máig nem értem. Pillanatnyi elmezavar volt az részemről, a jóhiszeműségem áldozatává vált a józan eszem. Előfordul még a legjobbakkal is. Hogy most utálom-e őt? Nem. Amikor néhány éve ténylegesen visszatérhettem az életbe Bonnie segítségével, aki akkor épp a Horgony volt, minden sérelmet a múltban hagytam, ahova valók. Úgy éreztem, tiszta lappal kell kezdenem, a haragnak nem teret adni a szívemben. Az egyetlen dolog, ami nem változott, hogy Stefan-t istápolom. Persze baromi jó lenne, ha ehhez meg is tudnám őt találni, ugyanis a szentem fogta magát és lelépett már vagy 2 éve. Bár régi szokásához hűen most nem úgy fest, mintha fej nélküli hullákat hagyna maga után, ami mindenképp megnyugtató. De jaj neki, ha végre megint szemtől szemben leszünk. Olyat kap, hogy megemlegeti, persze tele a szeretetemmel és törődésemmel.


- Lexi? Ez... hogy lehet?! - Egy ismerős hang rángat ki a gondolataimból. Elsőre fel sem bírom fogni, hogy ki áll előttem, csak meredek rá tágra nyílt szemekkel.
- Lee. Öhm... kérlek, ülj le. Sápadtabb vagy, mint amennyire egy vámpírnak lennie kéne. - Igyekszem poénnal elütni a dolgot, míg odébb csúszok a padon, hogy mellém tudjon huppanni döbbenetében. A férfi, akivel azt hittem, egy örökkévalóságot fogok leélni. Azért változtattam át anno, hogy egymás társai legyünk a vámpírlétben, aztán Damon megölt és mindez szertefoszlott. Azt hiszem, ideje magyarázattal szolgálnom. - Egy pár éve tértem vissza a másik oldalról. Miután megemésztettem, hogy ismét élek, megpróbáltalak megtalálni, de...
- Európában éltem. - Némán bólintok, nyugtázva szavait. Már tényleg lemondtam arról, hogy visszatérhet még az életembe. Elenától tudtam meg, hogy a halálom után végezni akart Damonnel, de végül az a nemes szív győzedelmeskedett Lee-ben, ami miatt beleszerettem.
- Miután nem bukkantam rád, azt hittem, meghaltál... - Nem tudom, miért éreztem a késztetést, hogy ezt megemlítsem. Részben azért, hogy tudassam vele, miért nem kerestem tovább. Részben pedig talán önmagam előtt próbálom igazolni azt, hogy lényegében feladtam. Egészen eddig a pillanatig abba a hitbe ringattam magam, hogy bizonyára nem él már. Így volt nekem kényelmes? Jól megvoltam nélküle? Most csak a viszontlátás miatt érzek bűntudatot vagy valójában hiányzott? Még mindig szeretem? Túl sok minden kavarog most bennem, de fel a fejjel Lexi, ezen is túl leszel és megoldod, kibogozod a szálakat, ahogy mindig szoktad.


℘ Képesség ℘ Egyelőre nem tudok arról, hogy mi pontosan az egyedi képességem. Bízom benne, hogy idővel kiderül.