"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."
- Meséljen a családjáról, kérem! Már megint ez a bugyuta kérdés, mire csak nagyot sóhajtok és újra elmondom azt, amit már úgy is tud. Nem ez az első ülésünk és valamiért úgy érzem nem is az utolsó. - A család számomra semmit se jelent. Ismerem a fogalmát, tudom mit jelent a szó, de nem létezik olyasmi. A dajka, majd később a nevelőnő próbálta belém táplálni a jómodort és mindent, amit egy fiatal lánytól meg kell követelni. De ők se szerettek, csak elvégezték a feladatukat. A szüleim, pedig megtették a tőlük telhető legtöbbet, szigorúan napi 1 óra együttlét, amikor minden figyelmüket nekem szentelték. Már amennyire tudták, hiszen sűrű teendőik mellett rám sose maradt elegendő idő. Nem haragszom rájuk, mondjuk úgy, hogy sosem érdekeltek igazán - vonok vállat könnyedén. Hangom rideg, ahogy róluk beszélek, talán a levegő is megfagy közöttünk egy percre.
Ez az én történetem... hallgasd hát meg!
- Meséljen arról hogyan került az Államokba - újabb kérés, aminek nincs sokkalta több értelme, mint az előzőnek, mégis megteszem. Folytatom a mihaszna kis történetem, mintha ez lenne az első ülésünk. - Mindig is jó tanuló voltam, mert ezt követelték meg tőlem, mindamellett tudtam, hogy csak az eszem révén kerülhetek egy élettel telibb helyre. Igy a középiskola után direkt egy külföldi főiskolát választottam magamnak, persze ösztöndíjjal, mert nem akartam, hogy bármi közöm legyen azokhoz. Iskola mellett dolgoztam asszisztensként, hogy a saját lábamra álljak. Nem volt szükségem senki, legalábbis mindig ezt mondogattam, de a szerelem mindig rám talált - magamban nevetek, mert tudom mi lesz a következő kérdés és azt is merre fog kilyukadni ez a beszélgetés. Az akkora kapcsolatai kielégítőek voltak, megkapta a szeretetet, amiben nem volt része? - Akkor azt hittem, hogy igen. Mostanra tudom, hogy a válasz nemleges. Mégis a diplomaosztó után még naivan hittem a szerelemben és a férfiakban is. De az afterpartin minden megváltozott. James, nevezzük most igy... Szórakozni akart és a tudtom nélkül drogot kevert az italomba. Mégis honnan tudom ezt? A kábulat és az emlékkiesés egyértelműan arra utal, de a későbbi vérteszt egyértelművé tette. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy James úgy gondolta az lesz a legjobb, ha a szórakozást megosztja a haverjaival is. Jajj, én butus azt nem mondtam, hogy szórakozás alatt a testemet értették. Igen, aznap este megerőszakoltak. A rendőrség nem vett komolyan, mivel nem voltak rajtam erőszakra utaló nyomok. Kemény cuccot adtak be, igy ellenkezni se tudtam - vallottam be őszintén, de mindez, ahogy mesélem annyira érzelemmentes, hogy a nő nem is érti. Mások egy ilyen trauma után hónapokon keresztül zokognak és évek kellenek a megemésztéséhez. - Azóta tudott nyitni az emberek felé? - Igen, van egy jó barátnőm. Astrid. Ő volt az első, akinek elmeséltem a történetem. 100%-ban mellettem állt, amiért nem lehetek eléggé hálás neki. Emlékszik arra a megdöbbentő hírre, amikor 4 fiatal férfit holtan találtak? - most én kérdezek, mire a velem szemben ülő férfi csak bólint egy nagyot. Ki ne emlékezne arra, hogy 4 tehetős család ifjú titánját holtan találtak egy sikátorban. Az újságok ódákat zengtek róluk, hogy milyen fényes politikai és üzleti karrier állt elöttük. - Ők voltak az erőszaktevők és Astrid tett róla, hogy eltűnjenek a föld színéről. Nevezze bosszúnak vagy elégtételnek. Nekem mindegy, mert tudom, hogy megérdemelték. Akkor kissé megdöbbentett a nőben élő brutalitás, de hagyta, hogy én rendelkezzek Jamessel és kiderült, hogy tőlem se áll távol. Olyan kínokat élt át általam, amit nem sokan bírnak ki. Ha jól tudom egy héttel a barátai halála után öngyilkos lett, mert nem tudott együtt élni a veszteséggel, ami érte mind testileg, mind lelkileg - vonok vállat könnyedén, mintha nem emberek meggyilkolásáról és csonkitásáról lenne szó. Azóta is Astrid mellett maradtam és támogatom a tevékenységét az ellenállás tagjaként. Mélységesen megvetem az Ötöket, akik elnyomják a hozzám hasonló különleges embereket és nem hagyják, hogy szabadon éljünk. Köszönöm, de nem kérek a kiszolgáltatottságból, sem az általuk alkalmazott túlerőből. - Azóta hogy telnek a napjai? Ó tudja csak a szokásos. 6:31-kor csörög az ébresztőm. Reggeli elengedhetetlen kávé, egy kis ceruzaszoknya, mint ami most is rajtam van. A hajam összekötöm, szorosan nehogy egyetlen tincs is megszökjön. Szemüveg, ami okosabbá teszi a megjelenésem. Aztán irány a 8 órás robotmunka. Gyors fél óra ebédszünet, idegesítő ügyfelek, unalmas kollégák. A munka után gyors zárás, majd egy kis kitérő a sarki gyorsétteremnél egy kebabért. Hazaérve kibontok egy üveg bort, a magassarkút lerúgom az elgémberedett lábaimról, netflix és chill. Mondom, semmi komoly és érdemleges. Egyöntetűen telnek a napjaim. De ha már szóba került a munka igazából azért jöttem, hogy ezt aláírassam Önnel - tolom elé a formanyomtatványt, ami egy kisebb számla módosítást mutat - Előzetesen telefonban már beszéltünk róla, hogy a fő számlavezetés módosulni fog és ezt jóvá kell hagynia - édesen mosolygok, sőt még előre is hajolok, hogy jobb belátása legyen. Egyetlen szó nélkül firkantja rá a nevét, aminek hála újabb összeggel lesz szegényebb. Három számlát vezet nálunk és amennyit keres pszichiáterként észre se veszi, hogy eltűnt pár nulla. Főleg nem úgy, hogy közben a bíróságon és a rendőrségen segít gazembereknek, hogy mindent megússzanak. Ez az én büntetésem a számára. Végül, ahogy elveszem tőle a papír köteget megérintem a kezét és mélyen a szemeibe nézek. Elmormolok egy igézetet, hogy csak arra emlékezzen, hogy beugrottam a telefonon megbeszélt papírokkal és a kis beszélgetésünk meg sem történt. Hatalmas mosollyal az arcomon köszönök el tőle szép napot kívánva, hogy aztán egyenesen az irodába menjek iktatni és leemelni a pénzt az ellenállás titkos, lenyomozhatatlan számlájára. Egy részem kíváncsi, hogy mire fog elmenni ez az összeg, míg egy másik, retteg attól, hogy egyszer lebukok. Vajon Astridék kihúznának a csávából vagy csak lopásra kellek? Néha vannak ilyen kósza gondolataim, de azokról elterelik a figyelmem a besavanyodott ügyfelek, akiknek alig telik a napi betevőre. - Jó napot! A nevem Miss Malone. Miben segíthetek Mr. ? - mosollyal az arcomon nézek a férfira, aki az asztalomhoz ült következő ügyfélként. Kissé felhúzom a szemöldököm, mert van benne valami sötét, amivel nem tudok mit kezdeni, érdekesnek ígérkezik ez a beszélgetés...
Adott képességek
℘Emlékmódosítás℘ A vámpíroknál ez alapképesség, boszorkányoknál egyfajta kiváltság az, hogy mások emlékeivel játsszanak. Emily képes módosítani és törölni is emlékeket, sőt, akár új emlékeket is képes beültetni mások fejébe. Persze, mindez a halandóknál működik csupán: a természetfelettiek ez alól kivételek.
Fõkarakter: Davina Claire
Az álarc mögött: Vic
Emily Malone
A vérem különleges. Íze, mint az édes forrócsokoládé, amely minden korttyal mesél. Az illatom, akár a mézeskalácsé, ami minden lélegzetvétellel áthat.
I didn't see it at first.
Then one day it was there.
I realized the darkness
wasn't a mark from someting. The darkness is what was underneath. It was mine all along.
I don't belong to you or this word. I belong to another world. I always have.
Az álarc mögött :
Vic
℘ ℘ ℘ :
Hétf. Május 20 2024, 11:54
Gratulálunk, elfogadva!
Warlock ℘ Boszorkánymester
❝Csak az változik egy trauma után, aki a trauma elõtt is változni akart.❝
Kedves Emily!
Akár még egy oldalon is állhatnánk, ha Astrid nem kebelez be téged... ami azt a bizonyos esetet illeti a múltadban: sajnálom. Valószínűleg hasonlóan reagáltam volna a történtekre, mint Astrid. Elégtételt venni az erőszaktevőkön szinte alap, legyen emberről vagy épp természetfelettiről szó. Egyébiránt... ugye tudod, hogy alapvetően nem a boszorkányok ellen szerződött az Ötök Testvérisége? Csupán a gonoszok ellen. A rossz arcok ellen. Nem lenne dolgunk egymással, ha nem lennél Astrid Ellenállásában benne, akik a halálunkra pályáznak. Nehéz ügy ez ám. Lehet, ha egyszer leülnénk beszélni egymással, rájönnénk, hogy a céljaink valójában ugyanazok. Békében élni. Hm. Érdekes dolgok ezek. Visszatérve rád. Tetszik, hogy időről-időre újra kibeszéled magadból a sérelmeid, azt, hogy mi történt veled és hogyan lendültél át rajta. Még akkor is, ha a képességed révén laza kecsességgel el is feledteted mindezt. (Ilyenkor örülök, hogy engem véd az Ötök mágiája az ilyen boszorkánykodások ellen - habár már nem bízom el magam azóta, hogy ti elértétek, ez a védővarázs meginogjon...) Astrid, bármennyire is szeretnék rá haragudni, azért van, amit jól csinál. Jól keveri a lapjait és tudja, miként édesgessen magához titeket. Talán egyszer fordul a kocka...
Nagyon örülök, hogy Emily Nálad, a Te kezedben kötött ki, kedves Vic! Sosem volt még gazdája ennek a nőszemélynek, de tudom, most jó és biztos helyen lesz. Imádlak!
Érezd nagyon jól magad ebben a bőrödben is! Foglalókat ne feledd!
Várj, ne szaladj úgy! Van itt még neked valami... kapsz egy útravalót. Egy talizmánt, ha úgy tetszik. Sok szerencsét, és sose hagyjon el téged a remény!℘Szerencsekocka.
Isaac Lestrange
A vérem különleges. Íze, akár az elfeledett álomé, amely minden korttyal mesél. Az illatom régi könyvekre és pergamenre hasonlít, ami minden lélegzetvétellel áthat.
"Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések. Tudnod kell, hogy még amikor úgy is tűnik, hogy minden hamuvá égett, a történetben mindig lesz egy még el nem mondott fejezet."