- A kurva életbe... - pedig biztosra mentem, hogy Ő volt az, de mégis tévedtem. Hogy a picsába lehetséges ez egyáltalán? Nem mintha a kisbetűs rész lényeges volna az esetemben, mert a részletek sosem érdekeltek igazán, de amikor az Áldott feledet próbálod kiiktatni, talán tényleg jobb lett volna, ha figyelembe veszek jópár tényezőt. Ám most is - mint általában-, fejjel rohantam a falnak, mert el akartam végre csitítani ezeket a tomboló érzéseket és megvetést magamban, főként miután tudomásomra adták, hogy ez a Nephiel veszélyt jelent rám. A probléma csupán az volt, hogy ez a nő egyáltalán nem tűnt egy égi teremtésnek, aki az én megváltásomra szánta az életét. Sokkal inkább volt...emberi. Egy halandó lélek. Épp ezért kezdtem el kételkedni a tettemben, még ha nem is tudtam biztosra, hogy ő volt az, akinek a végzetemet kellett volna megírnia.
Beletelik pár pillanatba, hogy a vérrel átitatott ujjaimat érzékelje a mobilom kijelzője, miközben sietősen próbálom elérni Wooshin és Rhie csoportját a következő üzenettel:
Kelleni fog a segítségetek. SMS-ben küldöm a címet.
Mindig számíthattam rájuk, még a leggázabb helyzetekben is, s habár nem tudtam miként fogják fogadni a vérben tocsogó női áldozatomat, attól még biztosra vettem, hogy nem fogják a hátukat fordítani nekem. Szükségem volt rájuk. Nem feltétlen a barátságukra, de a segítségükre. A saját érdekemben pedig ki kellett használnom ezeket a lehetőségeket, amikkel tisztára moshatom magam a jelenlegi pokolból.
A földön heverő ruhadarabok indikálják a gyilkosság előtti tevékenységeket. Még ha a nő azt is hitte, hogy egy alkalmi prostinak fogad fel, most sötét fordulatot vettek az események. Két ember megtalálta azt a pillanatnyi összhangot, ami egy hotelszobáig vezette őket, csak azért, hogy én a végén fojtogatással és egy éjjelilámpával gyilkoljam meg a nőt. Az adatai ismeretlenek voltak a számomra, talán még nevet válthattunk, de abban sem vagyok teljesen biztos. Fiona? Talán. De mit számít már. Akárki is volt ő, most halott, nekem pedig el kell tüntetnem a testét, mielőtt bárki gyanút fogna.
A telefonom két pittyenéssel jelzi az érkezett üzeneteket. Magam felé fordítom a képernyőt ismét, majd lepillantok a nő holttestére. Fogalmam sincs mit kezdjek vele még, de amint Wooshin és Rhie megérkeznek, hárman talán többre jutunk valami ötlet kivitelezésével.


A földtől koszos kezeimet a nadrágomba töröltem, majd csak ezután nyúltam Wooshin kezéért, hogy kiemeljen a gödörből. Az ásó és egyéb eszközök a gödör körülötti földkupacok mellett hevertek, jelezve, hogy az elmúlt fél óra kemény ásással telt el. Amikor elküldtem nekik az üzenetet, már akkor is későre járt, ám minél tovább tököltünk a nő eltűntetésével, annál inkább mélyedtünk el az éjszakai órákba. Csupán a Hold halvány fénye vetett árnyékokat a körülöttünk lévő fákra. A levegő hűvös volt és a csendet néha csak egy-egy bagoly huhogása törte meg, vagy az ágak reccsenése, mely bezengte az erdőt.
Hárman végül sikerült bevonszolnunk a holttestet jogos helyére, le a gödör mélyébe. A test nehéz volt és minden egyes mozdulatnál éreztem, ahogy az izmaim tiltakoznak a terhelés ellen. Ki gondolta volna, hogy egy holttest nehezebb, mint az élő...?
Amikor végre a gödör aljára dobtuk a testet, egy pillanatra megálltam, hogy kifújjam magam és elgondolkodjak újra az éjszaka történésein. Ha nem tévesztem össze mással, akkor talán még jó hasznomra is válhatott volna a későbbiekben. Affélévé, akit akkor hívhatsz fel, amikor szükséged van egy vad éjszakára, mert bár a nő halott volt, előtte nagyon is élő volt, ahogy birtokba vette a testemet.
Megragadtam az ásót, majd felegyenesedve meredek le a nő élettelen, sápadt arcára. Valóban kár volt érte, mert nem volt egy rusnya dög. Már-már meg is sajnálom a végén, hiszen a sorsának sem ilyen módon íródott a vége. Csupán egy hiba volt, egy ballépés, és most ő húzta a rövidebbet.
A körénk honoló csendet egy sóhajjal töröm meg, majd heves lapátolásba kezdve intézem el a nő "temetését".