Da-Hye & Sung-Hoon

At the end you were the one who found me

A kanapén történő elhelyezkedésével azt gyanítom nem csak pár másodpercre ugrott be, ami örömmel is tölthetne el, hisz’ oly’ régóta kutattam utána, most mégsem tudtam mást érezni a helyzettel kapcsolatban, csak az erős keserűséget.
Szemeim összeszűkülnek a válasza után, de az arcom továbbra is érzelemmentes maradt. Nem mutattam ki a meglepettségem, inkább csak egy újabb kortyot ittam a boromból, miközben tovább figyeltem a férfit. Fogalmam sem volt miféle emberrel van dolgom, de azzal tisztában voltam, hogy kitűnő volt abban, amit csinált. Hisz’ mikor hall az ember olyan történeteket, ahol egy felhőkarcoló tetejéről nyomok nélkül eltűnik a gyilkos? Akárhogyan is ölte meg Ruei-t, pontosan tudta mit csinál és hogy miként tűnjön el a gyilkosság után. Velem is eljátszhatta volna ezt, s valószínűleg az én halálom sem talált volna el az igazságszolgáltatásig.
Azzal, hogy ilyen nyugodtsággal ült ott és csevegett -mintha ez csak egy hétköznapi találkozó volna-, csak még inkább feldühített. Nem akartam, hogy kényelembe helyezze magát a párnáim között, bemocskolja a holmijaimat a kinti koszával, azt meg végképp nem akartam eltűrni, hogy ő érezze magát kontrollban. Mégis, amint kiejti az ő kutatásának okát, a szívem egy pillanatra nagyot dobbant, de hamar visszanyertem a nyugalmamat egy újabb korty bor lenyomása után. Az az Istentelen mosoly csak még erősebben nyomta a pecsétet arra, hogy többet tudott a céljaimról, mint azt hittem. - Megfigyelt engem? - kérdeztem tőle tovább erőltetve azt a fagyos nyugodtságot, amit már a tökéletességig fejlesztettem a cégünk meetingjeinek köszönhetően. Tartanom kellett magam a nevemhez, ezért a nagyközönség előtt sem törhettem meg. Nem hagytam hát, hogy egy ilyen rejtélyes fickó csak úgy játszadozzon velem és kibillentsen a rutinomból. Hiába érintettek a szavai mélyen, nem hagyhattam neki, hogy lássa a gondolataimat az arcomon.
A kérdései meglepettséget költöztetnek belém. Éreztem, hogy a gondolataimat próbálja fürkészni azokkal a csalóka szemekkel, ezért csak jobban kihúztam magam. Lassan megkerültem a vele szemköztes fotelt, majd abba elkényelmesedve tettem le a poharam a dohányzóasztal üveglapjára. A szavai tovább visszhangoztak a fejemben, nyomatékosítva, hogy talán tényleg nem a véremet akarja ontani, hanem épp az előnyömre járhat.
- Az én legnagyobb vágyam? - kérdeztem vissza egy szórakozott félmosolyt megengedve magamnak. - Eltenném láb alól a Hanji Harmony jelenlegi fejét. - feleltem egy halk kuncogással körítve. De vajon melyik gazdag örökös ne akarna hamarabb a trónra lépni? Apámat így sem ismertem eléggé ahhoz, hogy kötődjek hozzá ilyen nevetséges érzelmekkel, mint a szeretet. Ő és anyám gondoskodtak arról, hogy ne legyenek efféle érzéseim.
- De miért is kérdezi ezt tőlem szabadlábon járó gyilkos? Mi a trükkje? Csak nem maga Houdini? Azt hittem ő magyar volt. - dőltem hátra a kanapén, megadva neki a lehetőségeket, hogy elárulja kicsoda is volt valójában. Még hajlandó voltam a játékát játszani, de a türelmem pillanatok alatt elfogyhatott. Az már csak rajta állt mennyire válik érdekessé a számomra.

448 szó

Da-Hye & Sung-Hoon

At the end you were the one who found me

Örökkévalóságnak tűnt ez az egész keresőakció. A férfi, akit aznap a tetőn láttam, mintha nem is létezett volna. Akármerre utaztam a világban, egyszerűen nem találtam nyomát. Bosszús és hisztis voltam, amiért nem találtam rá és rángattam ki belőle a válaszokat. Miért is kellett megölnie Ruei-t? Nem mintha annyira a szívem csücske lett volna a férfi, de attól még személyesnek éreztem a merényletet, amit elkövettek ellene.
Hűvös eleganciával lépek be a nappaliba, kezemben egy pohár vörösbort forgatva. A szoba félhomályában a bor mélyvörös színe szinte izzott, ahogy a pohár peremén meg-megcsillant a nappaliból szűrődő lámpa sárgás fénye. Szemeim azonnal megakadnak a kanapén ülő alakon, miután az illető megszólít a sötétben. Ő az… Az a férfi, aki megölte a vőlegényemet, most ott ült, mintha egy régi ismerős lenne, aki egy baráti látogatásra tért be. Mégis mit képzelt? Hogy állíthatott be ilyen pszichopata módon? Ám a türelmemet és a hidegvéremet nem vesztettem el. Arcom kifejezéstelen marad, de belül csitítanom kellett a tomboló érzelmeimet és némi félelmet, hiszen nem tudtam mire számítsak tőle. Lassan közelebb lépek a kanapéhoz, tovább lötyögtetve a pohárban lévő vörösbort.
- Nem gondoltam volna, hogy a végén megmutatja magát. - mondom halkan, de határozottan. Hangomban nem volt semmi érzelem, csak a rideg, távolságtartó tónus. - Azért van itt, hogy velem is végezzen? - kétlem, hogy csak azért tért be hozzám, hogy köszönjön. Kiszámíthatatlannak tűnik, ezt abból a mocskos mosolyából is látom, viszont nem hagyhatom neki, hogy megijesszen és lássa rajtam a félelmet.

238 szó